Bocsánat kérés

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy mostanig nem adtam élet jelet magamról, de nagyon lerontottam a tanulást, úgy, hogy büntibe voltam.
De most már sokkal jobban állok!
Még egyszer bocsánat!
Kitartás! Már csak 2 és fél hét van hátra a suliból! :)
Puszil titeket:
Akari

11. Fejezet:A hazugság

*Kiara szemszöge*

Megrökönyödve bámultam az előttem álló lányt. Göndör haja függönyként fogta körül gyönyörű arcát. Piros szemei a pajkosságtól csak úgy csillogtak.

- Na mi van? Meg se ismered régi hálószobatársad?

- Izé, de... - nyökögtem.

Halkan kuncogott makogásomon. Éreztem, ahogy arcom egyre pirosabb árnyalatot vesz fel.

- Még mindig az a kislány vagy, akit könnyű zavarba hozni. Kíváncsi vagyok, hogy Cameronra hogy reagálnál – a mondandója végén kuncogása nevetéssé változott.

- Izé.. Ő is itt van? – zavaromba elkezdtem vakarni a fejem.

- Naná! És nem csak ő! Az egész csapat itt van!

- Az egész?! Hol vannak? Honnan tudtátok, hogy itt vagyok?

- Nyugi egyszerre csak egy kérdés! És egy ölelést nem érdemlek?

- De de! – felnevetek, mert Izzy elképesztő gyorsasággal mellettem terem és átölel.

Egy sóhajjal nyugtázom, hogy régi barátnőm még mostanáig se szokott le a fojtogatásról.

- Oké, oké, húgi. Remélem, hogy kiölelkeztétek magatokat, mert van egy olyan érzésem, hogy nem sokára itt lesz a rendőrség…

Villám gyorsan megfordultam az ismerős hangra. A kezeimet, melyet védekezésre akartam emelni, egy erős felsőtestbe ütköztek.

- Szia, Kóborlány!

Felnéztem a nálam pár centivel nagyobb fiúra. És hát meg kell, hogy mondjam, egy pillanatra elakadt a lélegzetem, mert mióta legutoljára láttam őt azóta igen csak megizmosodott. Ám a terepszemléletemet (amit csak igen élveztem) egy szőkés-vöröses lobonc látványa zavarta meg, aki nyomában egy fekete hajú fiú loholt. A homlokomra csaptam.

- Ó basszus! Teljesen elfelejtkeztem Ranáékról és a küldetésről! Ezt nem fogom szárazon megúszni.

- Asabai Kiara! Hogy merészeled ezt tenni?! – ordibálta Rana.

- Ajaj! – a srácok felé fordultam – Jobb, hogy ha most elhúzzátok a csíkot!

- Mért? – tette fel a kérdést Cameron miközben a szemöldökeit huzigálta.

- Az most nem fontos! Csak szedjétek össze a csapat többi tagjait és tűnjetek el! Kérlek!

Rana felé tekintettem, aki már nagyon közel volt. Majd hirtelen elém toppant.

- Késő…

- Hogy képzeled?! Eltűnsz, mint…

Pillantása a hátam mögé esett. Oldalához kapott és kirántott egy kardod.

- Kiara, lépj a hátam mögé! – utasított barátnőm.

- Rana, nyugi! Ők a barátaim – hátra pillantottam.

Rana összehúzott szemekkel figyelte a sárkánylovasokat. Majd hirtelen a homlokomra tette a kezét.

- Nem vagy lázas… Akkor valószínűleg hipnotizáltak, hogy közelünkbe férkőzhessenek és éjszaka mikor legmélyebben alszunk, leszúrhassanak minket…

- Rana! Nem kell nem létező összeesküvési elméleteket leleplezned! – a mondat végére hatalmas vigyorra húzódott a szám.

- Biztos?

- Igen.

- Rendben. Elhiszem.

A levegő melyet eddig bent tartottam hangosan eresztettem ki. El se hiszem, hogy nem csinál semmi felhajtást.

- Te találkoztál a két jómadárral, Kiara?

- Nem. Jobb lenne, őket megkeresni még mielőtt valami bajt csinálnak.

- Tik-tak, Kiara megy az idő… - dörmögte Cameron a fülembe.

Forró lehelete csiklandozta a nyakamat, mély hangjától pedig libabőrös lettem.

- Tudom. De még valahol az épületbe itt van két barátom –válaszoltam a fiúnak – Muszáj őket megkeresni.

Éreztem, hogy a hátam mögött a fiú teste megfeszül.

- Jó rendben. De utána velünk jössz! Anyu már nagyon vár téged.

- Tényleg? – a fiúval szembe fordultam Ranáról teljesen elfeledkezve.

Ha egy kislány életét meg akarod menteni, akkor gyere a 3. emeletre! Egyedül gyere vagy kislány meghal!

Felkaptam a fejem. Szétnéztem, hogy megtudjam ki a hang tulajdonosa. De sehol se láttam a személyt. Cameron furán nézett rám.

- Kiara jól vagy?

- Izé, persze! – nem néztem a szemébe, inkább a cipőmet pásztáztam.

- Biztos? - az állam alá nyújt, hogy miközben beszél, a szemébe nézek - Olyan sápadt lettél hirtelen.

Van öt perced, hogy megmentsd a lány életét! Egy másodperccel se több!

- Mondtam, hogy jól vagyok! Bocsánat, de meg kell keressem a mosdót!

El akartam fordulni a kis csapattól de Rana megfogta a vállam.

4 perc van még hátra!

- Biztos, hogy jól vagy? – Barátném oldalra döntötte a fejét és úgy várta a válaszom.

- Igen! – próbáltam egy mosolyt kierőltetni, de inkább csak egy grimaszra telt

3!

Megadóan sóhajtott.

- Jó de siess vissza!
A szívem a torkomban dobogott. A számat olyan száraznak éreztem, mint a sivatag homokja.
Sietnem kell, vagy a kislány meghal.

*1 perccel később*

Szinte teljesen kifulladtam mire feljutottam a harmadik emeletre. Körül néztem, majd kiszúrtam egy hatalmas fekete pacát, ami egyáltalán nem illett a szürke romok közé. Egy hatalmasat dobbant a szívem. Csak ne Holly legyen! Kérlek csak őt ne! Sajnos kérésemet nem hallgatta meg az ég. Ahogy közelebb értem, már tisztán kivehető volt Holly szétroncsolt arca. (? Mit csinálhatott?) Előtte egy kislány feküdt, mellkasa lassan emelkedett és süllyedt. Egy kicsit megnyugodtam. A kislány él. Ismerős volt. Vörös haja kiemelte sápadt bőrét. Annyira hasonlít Izzyre. Villámcsapásként ért a felismerés, hisz ő a kishúga, Jázmin! Elöntött a harag.

- Ha egy ujjal is hozzá érsz, megöllek! – sziszegtem a nőnek

- Nekem nem a kis alakváltó démon kell, ha nem te!

- Akkor őt hagyd békén! – Jázminra tekintettem, a kislány még mindig elvolt ájulva.

- Rendbe! Tessék!

A lány teste felemelkedett majd elkezdett felém „lebegni”.

- Basszus! Ebből baj lesz!

Egyre közelebb volt majd „megállt” előttem, elkezdett ereszkedni, majd szépen leereszkedett a földre. Óvatosan átléptem Jázmint, hogy minél közelebb legyek Hollyhoz.

- Mi lett az arcoddal? – tettem fel hűvösen a kérdést.

- A kis barátnőd jól hazavágott! – mondta félvállról.

Elhűlt bennem a vér. Kis barátnőd? Csaknem Rana?

- Rana? – csúszott ki a számon.

- Mit tudom én azt! Szőke volt és a homokot irányítja. De nem azért jöttem ide, hogy itt bájcsevegjek veled!

*Zess szemszöge*

Kiara legalább öt perce elment a mosdóba címmel, de még mindig nem jött vissza. Az állítólagos Kiara barátai folyamatosan érkeztek meg. Már vagy 13-man voltak. És ez kezdett idegesíteni. Igaz most már Daze is elé került. De Kiarának híre se hamva. Hírtelen egy hatalmas robbanás rázta meg az így is romos épületet. Rana egy ijedt kiáltást hallatott.

- Mért van olyan érzésem, hogy Kiara is ott van a robbanás helyszínénél? – fordult Daze felé.

- Nem tudom, de jobb, ha utána járunk!

Éles füttyszó zavarta meg Daze mondatát. A hang irányába fordultunk. A vörös hajú lány volt, aki fütyült.

- Mi van? – tette fel a kérdést nem kis éllel a hangjában.

- Az, hogy… - Rana nem tudta befejezni a mondatát, mert szárny susogás félbe zavarta meg őt.

Ekkor hirtelen sárkányok tűntek fel semmiből. Ranáék szeme kistányér méretűre kerekedett ki. A sárkányok előttünk szálltak le. Egy barna egyed kivált a csapatból és odament a vörös csajhoz, majd barátságosan hozzádörgölőzött.

- Démon! Meg kell keresnünk Kiarát.

Kiara nevére egy fehér színű sárkány elkezdett forogni, mint ha kereste volna őt. A lány a fehér sárkányhoz ment, majd leguggolt hozzá.

- Nyugalom, Zoé! Megtaláljuk a gazdád!

A Zoé nevezetű sárkány belesimult a lány kezeibe. Majd hirtelen a szemei kipattantak, és kibújt az ölelésből. Elkezdett futni és egy idő után felszállt.

- Szagot fogott! Utána!

Értetlenkedve néztünk össze hárman. Ismét meghallottuk a szárny susogást. Majd hirtelen valaki megfogta a kezem és felrántott egy sárkány hátára. A vörös hajú lány volt az.

- Mi csinálsz?

- Megakarjátok menteni, Kiarát?

- Milyen kérdés ez?! – fakadtam ki, mint egy lány.

- Akkor kapaszkodj!

Alig, hogy kimondta a lány, elkezdtünk emelkedni. Hirtelen megfogtam a lány derekát. Érintésemre egy kicsit megrándult.

- Hogy hívnak? – tettem fel a kérdést

Vártam, hogy válaszoljon, de nem szólt semmit. Arra gondoltam, hogy nem hallotta a kérdésemet, amikor megszólalt.

- Izabella Rostand.

- Értem. Szép név. Izabella.

- Izzy… - motyogta az orra alatt.

- Nézzétek! Ott van, Kiara!

Széljel néztem, úgy sejtettem, hogy a 3. vagy a 4. emeleten lehetünk. Kiarára tévedt a tekintetem. A felsője cafatokban lógott le róla, a hátát vörösre festette a vér. Annyira néztem Kiarát, hogy amikor leszálltunk lerepültem Démonról. Hallottam ahogy Rana Kiara nevét kiáltja. Épp hogy csak felálltam a földről amikor egy csattanást hallottam. A lányok felé tekintettem.

-Ne érj hozzám! - Kiara arcáról folytak a könnyek. - Hazudtál nekem!

Megkövülten álltunk a helyünkön. Nem értettük Kiara dühkitörését.

- Kiara.. Én megtudom magyarázni.....

- Megtudod?! Igen? És még is hogyan?! Nem akartad elmondani nekem, hogy Harry... Hogy összefogtál vele?! 

Vállai rázkodtak a visszafolytott sírástól. Majd dacosan felszegte a fejét.

- Utállak Drana Sroza....

Majd kikerülte a döbbent lányt és elindult a sárkányok felé. Egy fehér egyed kivált a társai közül és Kiara elé futott. Kiara felszállt a hátára és elrepültek.

Bejelentés és bocsánatkérés

Szóval, hali mindenkinek!
Most én a saját nevemben fogok szólni. Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen sok idő telt el a legutolsó rész óta, de nekem ott van az iskolaváltás és a beilleszkedés, ami egy olyan elvarázsolt figurával, mint én, nem megy valami könnyen. Ami pedig Akarit illeti, fogalmam sincs. Elfoglaltak és fáradtak vagyunk, viszont reméljük, hogy a jövőben több időt tudunk belefektetni a blogba. De a lényeg az, hogy a következő rész készülőben van és a reményeim szerint talán még május vége előtt kikerül.
További jó olvasást és szép estét!
Puszi: Aislynn