Sziasztok! A nevem Asabai Kiara. A legjobb a barátnőm: Drana Sroza. De én csak Ranának hívom. Hogy, hogy ismerkedtünk meg? Na pont azt akarom elmesélni nektek:
Arra eszméltem fel a széken, hogy valaki ráz.
-Ébredj! Ha továbbra is pihensz, itt hagylak! - hallottam egy lány hangját.
A fejem borzalmasan fáj. A bal szememmel nem láttam. Kinyitottam a jobb szememet. Egy szőke lányt láttam.
-Végre felébredtél! Gyere! Sietnünk kell!
Azt se tudom hogy, de pár percen belül egy erdőben találtam magamat a csajjal.
El se köszöntem. Csak elindultam haza felé.
- Ehh! Hova mész?! - szólt a csaj.
- Oda ahova akarok! Különben is mit érdekel, hogy hova megyek?! Nem rád tartozik!
- De igen is rám tartozik! Én mentettem meg az életed! Szóval szépen elmeséled, hova is mész, mivel nekem semmi kedvem búslakodni amiatt, hogy a túsz, akit megmentettem, köröz az erdőben, mint gólyafos a levegőben!
-Nem vagyok a túszod te kis Szőke hercegnő! Különben is! Mikor kértelek meg, hogy megmentsd az életem?? Na?? Hm?? Meg se tudsz szólalni szőkeség??
-Úgy beszélsz, mintha nem neked lenne zúzódásokkal kirakva az arcod, kisanyám!
-Óóó még te beszélsz kis csitri?! Nézz már magadra!!! Úgy nézel ki mint egy szétvert tekebábú!
-Mert én harcoltam is, nem úgy mint egyesek, akik székhez kötözve várják az ítéletnapot!
Legszívesebben szétvertem volna azt a nagy pofáját, de az én érzékeny fülemmel meghallottam a közelgő lépteket. Gyorsan lebuktam és a szőkeséget is lerántottam a földre.
- Mi a jó szart... - kezdte volna, de ő is észrevette, amit én. - Ismered, rókalány? - suttogott, mielőtt befejezte volna az előző mondatot.
- Jobb, ha hallgatsz!
A földre tekintettem és láttam, ahogy a homok elkezdett a srác felé "kúszni". A szőkeség az öklét összeszorította a csípője mellett. A homok felfutott a srácra és teljesen elkábította.
- Megbuggyantál, szöszi?! - rontottam rá.
- Ja. Már másodjára mentelek ki a csávából. Határozottan gyógyszeres kezelésre szorulok - fordult felém faarccal.
- Nem, te tökfej!
Bár furcsa érzésem volt. A srác hason feküdt, így megfordítottam, hogy jobban szemügyre vehessem.
- Ahogy gondoltam - motyogtam magamban.
A fiú mellkasába valaki egy tőrt szúrt.
- Mi történt, Sherlock? - lépett mellém a szőke.
Elsápadt, amint meglátta a tőrt. Bizonyára felismerte az idegen mintákat. Karon ragadott, méghozzá jó erősen.
- El kell tűnnünk, de nagyon gyorsan! - mondta, én pedig a szemeimet forgattam.
-Nem mondod?! Pedig éppen most akartam javasolni, hogy üljünk le piknikezni, amíg ezek ideérnek!
- Pont ugyanígy gondoltam, Miss Mindentudó! - vetette oda nekem.- De epikus lettél, drágaságom! - mosolygott rám maró gúnnyal.
Kiszabadítottam a karomat a szorításból és nyugat felé iramodtam.
- Nem arra kell menni, rókalány! - hallottam magam mögül. Viszont nem foglalkoztam vele. - Majd megtudod... - ez éppen hogy eljutott a fülemig, mikor megálltam a szakadék szélén.
Tökéletes kilátás nyílt a völgyben lévő tengernyi hullára. Viszont a hullák körül még nagyobb had hömpölygött, mint megannyi hangya.
- A francba! Túl sokan vannak! - gondolkodtam hangosan.
- Nos, rókalány, én megtettem mindent, amit a világ várt tőlem! - hallottam a hátam mögül. - Szóval megyek is!
A szőkeség az erdő felé vette az irányt. Tuti,hogy beijedt. Én csak elvigyorodtam, gondoltam, provokálom még egy kicsit.
- Végre mehetek haza! Már nem vagy kolonc a nyakamon - sóhajtottam, miközben a szőke után néztem.
Az megfordult, de szép lassan. A száját mérgesen összeszorította.
- Mit mondtál, csajszi?!
Azt hittem, leugrom a sziklaszirtről ijedtemben. Ugyanis olyan gyorsan termett mellettem a "megmentőm", hogy még reagálni sem volt rá időm. A homok beletelepedett a számba, majd körbecsavart. Éreztem, ahogy a homok velem együtt eltávolodott a földtől. Enyhén láttam, hogy az erdőn keresztülvágtunk. Ez nem normál. Persze simán szét tudtam volna szakítani a "lepedőt", de kíváncsi voltam, hogy hova visz. Végül kiértünk a sivatagba, ami rögtön az erdő után terült el. Egy oázisnál a homok letekeredett rólam, én pedig seggre estem. Gyorsan felpattantam.
- Na jó! - sziszegtem. - Jó volt veled találkozni, szőkeség! Remélem, még később is találkozunk! - a kezemet felé nyújtottam a belém vert jó modor miatt.
Viszont a szavaim jobban meglepték a szőkét, mint a felé nyújtott kezem. Összeráncolt homlokkal meredt a kezemre, mintha egy fegyvert fogtam volna rá.
- Nem szeretek kezet fogni - bökte ki végül. - Támadtak már meg így.
- Oké, akkor nem fogunk kezet! - vontam vállat.
Ennél jobb duma nem jutott az eszembe.
- Mi a neved? - szólalt meg. - Elég uncsi azt szajkózni, hogy rókalány.
- Nekem meg azt, hogy szőkeség - pillantottam rá. - De akkor rendesen bemutatkozom: A nevem Asabai Kiara, a szüleim meghaltak egy háborúban. 4-5 éves lehettem akkor. Összefoglalva ennyi. Na és te?
- A nevem Drana Sroza. Árva vagyok, bérgyilkosként tartom fenn magamat. Barátaim nincsenek, leginkább egyedül vagyok. Mint azt már láttad, a homokot uralom - mondta.
- Nagyon furcsa a neved, Sroza - néztem rá.
- Az én földemen megcserélve használják a neveket, legalábbis engem eddig Dranának szólítottak - vonta meg a vállát.
- Ja, bocs Drana! - legyintettem. - De akkor is furi a neved.
- Nem átlagos, az biztos - egy mosolyféle kúszott fel az arcára, de csak egy másodpercre. - A szüleim nem voltak maguknál, mikor a nevemet adták. A szomjhalál szélén voltak mindketten. Aztán elhatározták, hogy így marad, mert szép a csengése... - egy nem túl nőieset horkantott.
Inkább csendben maradtam. De hamarosan újra ő törte meg a csendet.
- Egy ilyen törékeny virágszál, mint te, mit keres a harcmezőn?
- Nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek látszom! - védtem magamat. - Ha tudnád, min mentem keresztül ezen az egy héten, másképpen állnál hozzá.
- Nekem van időm, Kiara - elhelyezkedett egy kövön, közel a vízhez. - Hallgatlak.
- Hát... hol is kezdjem?
- Csak kezd el valahol, nekem olyan mindegy! - türelmetlenkedett Drana.
- Egy verőfényes reggelen gombát szedtem az aznapi ebédhez... - mondtam, de közben furcsa zajokat hallottam a távolból.
Drana előre hajolt, hogy mutassa, rám figyel. Viszont én már nem tudtam a mesére figyelni, ugyanis további furcsa zajokat hallottam meg.
- Mit hallasz, Kiara? - kérdezte Drana.
- Megint megtaláltak... - motyogtam magamnak.
- Mi van?? - nézett rám a szőke értetlenül.
- Az van, kedves Drana, hogy legalább 10000 katona közeleg felénk!
- Ja... - váltott gondolkodó arcra. - Csak?
- Nem, csak tippeltem. Sokkal többen lehetnek, ők pihentebbek, mint mi - próbáltam hatni az eszére. Egy szőkének. Jó vicc!
- A mesterem úgyis mindjárt itt lesz! A sivatag pedig az én terepem, szóval csituljál! - intett le.
- Ha te mondod... - hápogtam összezavarodottan.
- Nyugodj le! A stressz árt a szépségnek! - simította meg az arcát.
Elvigyorodtam. Úgy tűnik, ez a csaj még a szépséget is nézi xD
- A sivatag zajos tőlük... - motyogta. - Legalább halkan rohannának le minket! - morgott és felkelt a szikláról, majd valahonnan elővarázsolt egy hátizsákot.
Vagy az eddig is nála volt? Fogalmam sincs!
- Öööö... Hova mész most? - néztem rá értetlenül.
- Oda, ahol van térerő. felhívom a Mestert, hogy mikor ér ide... - azzal elindult egy sziklahalom felé.
Milyen erő, milyen tér? MI VAN???
- Térerő? Az meg mi? Felhívni??? Mivel? Magyarázatot kérek! - ez a szöszi megbuggyant, az egyszer tuti!
- Te még sosem éltél városban? Tudod, wifi, mobil, műholdas teló, internet... - ez kínaiul dumált nekem.
- Az meg mi a szösz? Meg minek? Ha beszélgetni akarok valakivel, simán odamegyek hozzá! - ez így a logikus.
Ő a homlokára csapott, mintha oltári nagy baromságot mondtam volna.
- Én egy műholdas telefon segítségével fogok beszélni a Mesterrel, mivel valószínű, hogy helikopterrel jön, így nem tudok simán odamenni hozzá és beszélgetni. Mindjárt jövök - úgy beszélt, mintha minimum elmebajos lennék.
De ebben a témában az is voltam. Ez most fantáziaszavakkal dobálózik vagy ilyen dolgok tényleg léteznek?
- Mi az a helikopter vagy mi a bánat?!
- A levegőben... - kezdett volna magyarázni. Végül csak intett egyet. - Ááá, mindegy, majd elmondom.
- A levegőben repülni, mint én remete formában? - gondolkodtam el.
- Nem egészen, de majdnem. Mindjárt visszajövök! - Drana egyszerűen homokká porladt.
Körbefordultam, de nem láttam sehol.
- Ez meg hova tűnt? - mondtam hangosan. - Remélem, Drana mestere nemsoká megjön!
A furcsa zaj egyre csak közeledett.
- Nyugi, mindjárt itt lesz - szólalt meg mögöttem egy hang. Több métert ugrottam ijedtemben. - Még 3 perc és itt van értünk.
- Muszáj ezt csinálnod?! - torkolltam le.
- Igen, mert vicces! - húzódott mosolyra a szája.
- Na, meglátjuk, ez vicces lesz-e! - ezzel átalakultam a remete formámba.
Drana teljesen elképedt a látványomtól.
- Szép! - elismerően füttyentett egyet, ekkor azonban leszállt valami, közvetlenül mellettünk.
Rá akartam támadni, mivel nem láttam még ilyet és veszélyesnek tűnt. De Drana túlkiabálta az ösztöneimet.
- Nehogy letámadd a felmentősereget! - azzal megfogta a mancsomat, minden félelem nélkül. - Inkább változz vissza Kiara az emberi formádba!
Fogalmam sincs, hogy miért, de engedelmeskedtem neki. Visszaváltoztam, ő pedig meghajolt a repülő valamiből kiszálló férfi előtt.
- Mester! - szinte a földig hajolt.
- Rana, ő ki? - villant rám a férfi tekintete. - Úgy tudom, nem ejtünk túszokat!
- Ő nem túsz, Mester! Menekült.
Hülyén néztem Drana és a férfi bájcsevegését. Végül sikerült a szőkének kimagyarázni a túsz-nem túsz kérdést. Én pedig elmeséltem neki a történetemet, tőszavakban. A férfi intett nekünk.
- Rendben, szálljatok be, mielőtt a katonák ideérnek!
Drana beszállt az állítólagos helikopterbe és intett, hogy én is szálljak be. Rossz érzés fogott el ettől a repülő micsodától. Inkább egy tapodtat sem mozdultam a helyemről. A férfi intett egyet én meg bent temettem a helikopterben. A kötelek (övek) rám tekeredtek, de úgy, hogy meg se tudtam mozdulni. Nem mozdultam, de simán (megint) szét tudtam volna szakítani a köteleket. Nem szóltam semmit, de magamba úgy szidtam ezt a pasast mi a bokrot. Drana és a férfi leült (gondolom) relaxálni. Én is elmerültem a gondolataimban, mikor meghallottam Drana hangját.
-Gondolhattam volna! Mindenkinek csak addig kellek amíg el nem végzem a piszkos munkát,nemde?!-sziszegte.
Egyből oda pillantottam. Annyit láttam, hogy Drana keze homokká válik és rátekeredik a késre. Egy kicsit koncentráltam és a fogva tartó kötelek elszakadtak. Felpattantam. Elindultam a férfi felé mikor Drana kihajította az ablakon.
-Hát, ennek ennyi volt!-mondtam.
Drana nem felelt hanem a pilótáshoz lépett. Őt is kihajította az ablakon. És leült a helyére.
-Te most már teljesen meg vagy buggyanva!
-Nem! A pilóta is halott volt! Valószínűleg mérget kevert a kávéjába a másik. És ő simán ki tudott volna ugrani az egyetlen ejtőernyővel. Nem válaszoltam rá hanem kikukucskáltam az ablakon. (amelyik még nem volt összetörve)
-Héé!! Szálljunk le itt egy kicsit!!-mondtam.
-Minek, Kiara???
-Mert elakarok köszönni a társaimtól!
-Oké! Kapaszkodj!
Mikor leszálltunk egy alkalmas helyen. ennyit mondott:
-Kapsz 8 percet, hogy elbúcsúz a barátaidtól! Nem fogok többet várni. Szóval csak 8 perced van!!
-Rendben!
Futva elindultam a klánom felé. Ahogy egyre közeledtem a faluhoz egyre nagyobb félelem fogott el. Mikor beértem a faluba megfagyott bennem a vér. Mindenhol csak vér és halottak voltak. Iszonyú dühre gerjedtem. Éreztem ahogy a rossz énem elkezdi átvenni rajtam a hatalmat. Egy hatalmasat ordítottam, és olyan erő szabadult fel belőlem mint még soha. A hatalmas erő bombától a közelben lévő fák kidőltek. A szemem bepirosodott. Valahogy így nézhetett ki:
Csak a gyilkolási vágy fűtött.
-KIAKAROK NYÍRNI MINDEN KATONÁT!!!!-ordítottam.
A táboruk felé vettem az irányt. Hogy honnan tudom, hogy merre van a táboruk??? Ebben a kérdésben is segített az orrom.
*A katonák táborában*
Már egy jó ideje itt vagyok, és aki az utamba akadt azt mind megöltem. A kezem, ruhám és az arcom is csupa vér volt már. Egy sátorba léptembe mert tudtam, hogy vannak olyan hülyék akik azt hiszik hogy a sátorban nem találom meg őket. Most egy kislányt és egy anyukát találtam bent. A kislány szorosan átölte a nőt és sírt. A nő így szólt hozzám:
-Kérem! A gyerekemet ne bántsa! Ha kell engem megölhet! De a kislányomat kérem ne bántsa!
Egy emlék villant be az agyamban. Anyukámról. Amikor kérte a katonát, hogy engem ne bántson. Megfogtam a fejem. Szörnyen sajgott. De közben belül megszólalt a rossz énem:
-Ne kegyelmez meg nekik, Kiara!
De a jó énem is megszólalt:
-Kiara! Mért ölnéd meg a kislányt és az anyukáját?! Azt akarod, hogy a csöppség ugyan arra a sorsra jusson mint te?!?!?!
Kirohantam a sátorból és egyenesen be az erdőbe. A szemem újra zöld lett. A jó énem újból visszatért.
Ekkor döbbentem rá, hogy mit tettem.
-Istenem!!! Ezt tényleg én vittem végig?!
Éreztem ahogy a szemem megtelik könnyel. Drana lépett oda hozzám, a semmiből.
-Kiara ne sírj!-és megveregette a hátam.
-De te ezt nem t....-nem tudtam tovább mondani, mert kitört belőlem a zokogás.
Leguggolt hozzám és nagy meglepetésemre megölelt.
Hát azóta vagyok Dranával örök barátnők. :)
Itt egy kép rólam amikor rókaszellem alakot öltök:
És amikor emberi alakomban vagyok:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése