*Kiara szemszöge*
Csalódott és mérges voltam. Csalódtam Ranában mert nem hittem, hogy egyszer ezt fogja tenni velem. Mérges, mert teljesen megbíztam benne és nem vettem észre az ármánykodását. Mindenért csak magamat hibáztathatom, egyszerűen nem kellett volna megbíznom bennük. Ha közelebbről megnézem, már az egész csapat bűzlik. Egy félős vérfarkas, két démon és egy lány, aki a homokot uralja. Hát nem furcsa összeállítás? És Rana őket már régebbről ismerte. Harryt is ő mutatta be nekem, aztán ott vannak a démonok. Még, hogy nem tudták, hogy én rókaszellem vagyok! Egy csúnyát horkantottam erre a gondolatra. Mi vagyok én? Egy bábu, amit rángatni lehet az embereknek a kedvük szerint? Ha eddig az voltam, akkor most ezen változtatni kell. Éreztem, hogy alattam a szikla kezd felforrósodni. Muszáj volt felállnom, ha nem akartam a forró köveken megsülni. Néztem a nyugodt Csendes-óceánt. Milyen jó dolga van neki! Nem bántja senki. Ha mégis akkor csak elsüllyeszti a hajókat a viharaival és ismét minden folytatódik a maga megszokott kerékvágásában. Lassan megfordultam. Képes voltam átrepülni Zoéval a Sziklás-hegységet, hogy minél messzebb legyek Ranáéktól. A hegység felett apró fekete pontok jelentek meg. Egy sóhaj szökött ki az ajkaim között.
- Nem akarok most a sárkánylovasokkal beszélni, de muszáj lesz.
Egyre közelebb értek egykori társaim. Majd leszálltak előttem. Cameron szinte egyből lepattant a sárkánya hátáról.
- Kiara! Jól vagy?! Megsebesültél?
Apró mosoly szökött az arcomra, de aztán ismét elkomorodtam.
- Nem sebesültem meg. De lelkileg összetörtem.
Cameron meg akart ölelni, de elhárítottam. Értetlenül pislogott rám.
- Kiara...
- Ne mondj semmit, Cameron. Muszáj nektek mondanom valamit! Nagyon jól esik, hogy képesek voltatok megkeresni, de nem mehetek veletek!
Feszült csend telepedett a szedett-vedett csapatunkra.
- Miért? - kérdezte egy vékonyka gyerekhang.
A tekintetemmel Jázmint kerestem.
- Mert megváltozott az úti célom.
- Még egy hetet sem maradsz nálunk? - kérdezte Jázmin, majd egy könnycsepp gördült le az arcára.
Jázmin elé léptem, majd leguggoltam hozzá.
- Sajnálom, Jázmin, de nem. Minden perc fontos.
- Hova akarsz menni, Kiara?
- Van egy vén kéjenc, akinek az öccse megbízott minket a kapu javítással. Na, nekem ezzel a kéjenccel dolgom van.
- Kiara, de mit akarsz azzal a faterral csinálni?
- Felajánlom, hogy elvégzek neki pár piszkos munkát, de cserébe szállást és egy edzőt kérek.
- Edzőt? Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogy teljesen el akarom sajátítani a harcművészetet. Sajnálom, de most mennem kell!
Zoé fejére raktam a kezem majd hangosan kimondtam, hogy hova akarok menni. Pár pillanatig forgott velem a világ, de sokkal kellemesebb utazás volt, mint amit Ranáékkal tettem. Épp a főcsarnok közepére teleportáltam magam. Zoé egy kicsit megrázta magát. Soha nem szeretett így közlekedni. Magabiztosan tettem meg azt a pár lépést az őrök felé. Lándzsáikat keresztbe tették előttem.
- Ki maga? - hallatszott a rideg kérdés.
Meghajoltam.
- A nevem Asabai Kiara. Lucifer urat szolgálom. Sürgősen beszélnem kell vele.
Az őrök felmordultak. Az egyik megfordult és kinyitotta az ajtót, majd belépett a helységbe. Türelmesen várakoztam. Zoé folyamatosan morgott az őrre. A démon gyanakodva méregetett. Egy gyors pillantást vetettem magamra. Ruhám cafatokban és véresen lógott rajtam, több tucatnyi kisebb-nagyobb seb borította a testem. A hajam kibomlott a fogságából és véres csomókban lógott az arcom mellett. Elég bizarr látványt kelthettem. Megeresztettem egy féloldalas mosolyt, de szinte egyből le is hervadt az arcomról. Rá kellett jöjjek, hogy valószínűleg sokáig nem fogok tudni mosolyogni. Mert belül kongtam az ürességtől. Éreztem, hogy egy gombócka kezd megjelenni a torkomba. Megráztam a fejem. Nem engedhetem az meg magamnak, hogy sírjak. Ranáék egy könnycseppet se érdemelnek meg. A démonra vezettem a pillantásom. Csak öt centivel lehetett magasabb nálam. Egyenruhája teljesen rásimult, így megmutatva a másik félnek a kidolgozott izmait. Szőke haja a homlokára hullott. Barna szemei kedvesen csillogtak mégis arca dühös grimaszba torzult. Az ajtó pár másodperc múlva kicsapódott. A második őr morogva mondta, hogy bemehetek. Gyorsan bólintottam és be siettem a helységbe. Ámulva néztem szét, ez a szoba akkora nagy volt, hogy több mint 4-szer elfért volna benne a házam. Mégis elszakítottam tekintetemet a csodálatosan kidíszített falakról. Lucifer elé léptem. Épp, hogy egy kicsit meghajoltam.
- Mit szeretnél, Kiara?
Kihívóan néztem a Sátánra.
- Hogy én mit szeretnék? Sok mindent mégis csak egyet mondok el neked. Szállást kérnék tőled meghatározatlan időre, és egy edzőt aki megtanítja nekem a harcművészet csínját-bínját. Persze cserébe piszkos munkát végeznék el neked.
- Hm.. nem is tudom Kiara... Sokan jöttek már hozzám azért, hogy a piszkos ügyeimet megcsinálják. Te miért akarod azokat a kicsi, törékeny kezeidet vérbe mártani?
Fellobbant bennem a düh. Nyugalom csak hergelni akar... Nyugodj meg. Nagy levegő, ki s be, ki és be... Azonban nem sokat használt. Csalódottságom és magányom belém mart a szavaira. Én pedig sebzett vadként kaptam vissza, mintha minden az előttem terpeszkedő, arrogáns istenség hibája lenne.
- Nem fogod törékenynek érezni, ha beverem vele az arrogáns arcodat! - vicsorogtam rá, elfeledve minden szabályt.
Egy gyors árny landolt előttem. Hatalmas penge függött az oldalán, szarvai műremekként tekeredtek ki a halántékából. Ismeretlen maradt előttem a besorolása, mint démon, azonban éreztem az erejét a bőrömön megtelepedni. Mielőtt akárcsak reagálhattam volna, közelebb hajolt hozzám, figyelmesen megnézve az arcvonásaimat.
- Asabai Kiara, ha nem tévedek... Rókahercegnő... Méghozzá a fehéreké - hümmögött elgondolkodva, miközben a szemeit nem vette le rólam. - Te nem a Sivatag Ribancának bandájába tartozol?
Összevontam a szemöldökömet a megnevezés hallatán.
- Sivatag... Ribanca? - ismételtem döbbenten.
Az ismeretlen nő tovább méricskélt a szemeivel. Érdekes érzés volt, mintha keresztüllátott volna rajtam. Úgy éreztem, mintha mindent megtudott volna egy röpke pillantásból.
- Lucifer, mi is a neve? - fordult váratlanul az ura felé. - Tudod, a bérgyilkos csaj, akit Isaiah gazdatestnek használt és lerombolta vele a természetfeletti világ háromnegyedét és kiirtott pár fajt...
Az ördög rám nézett, ahogy válaszolt, miközben alattvalójához intézte szavait.
- Drana Sroza - mondta elmerengve a nagyúr. - Vérszomjas. Veszélyes. Veszett. A tripla V, ahogy az öcsém mondaná.
Úgy néztem a démonnőre mint akit a diliházból szalasztottak. Torkom összeszorult, ismerős ez az ismeretlen nő. Ki ő?
- Ki vagy te? - hangom szárazon csengett.
Igyekeztem nyelni de rá kellett jöjjek, hogy már nyálam sincs.
- Oh, bocsásson meg, Hercegnő! - ejtette gúnyosan a titulusomat, ahogy haloványan és minden szarkazmusával együtt pukedlizett egyet. - Az én nevem Ryshia. Szolgálatára!
Mérgesen összehúztam a szemöldököm. ezek most szórakoznak velem?! A Sátán hangja pengeként hasította a levegőt.
-Rendben, Kiara! Próbára teszlek! Ha túl éled és elhozod nekem a nyakláncot akkor megkapod a munkát. Kapsz magad mellé egy társat. Most pedig menj a nővérekhez, hogy begyógyíthassák a sebeidet! Vidd az éjfúriádat is.
*Idegen szemszöge*
-Uram! Lucifer hívatja!
Mia jó szent baja van már neki?! Nincs egy olyan nap hogy ne bírná ki nélkülem!
Még is sietősen felkászálódtam a fotelből és követtem a cselédlányt. Pár perc múlva már a Sátán előtt álltam.
- Most mit akarsz tőlem, Lucifer?
- Volna számodra egy feladatom, Alex!
Unottan néztem az alvilág urára. Mindig van egy feladata nekem!
- Nekem soha sincs szabad napom? - tártam szét a kezeimet.
- Úgy nézz ki, hogy nincs - válaszolt az istenség szemtelen vigyorral. - Egy fajtársaddal kell elvégezned ezt a feladatot, tulajdonképpen csak felügyelned kell, hogy jól csináljae a dolgát.
sszevont szemöldökkel hallgattam Lucifert.
- A szigetről hozzattál át ide egy szerencsétlent? - vágtam a szabába.
- Nem. Ő a szigeteken kívűl nőtt fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése