8. fejezet: A düh ereje

*Rana szemszöge*
Nem tudtam a kapura koncentrálni, mikor Kiara végleg a földön maradt. Isaiah bekaphatja! Ha miatta meghal a legjobb barátnőm, olyan bosszúhadjáratot fogok útnak indítani, amit még egy istennek sem kívánok. Szikrázó szemekkel néztem az éppen eltűnő kaszásra. A köddé váló csontpofa kerekre nyitotta a szemét rémületében, még utoljára. Tudtam, hogy mi történik velem. És évek óta először engedtem, hogy megtörténjen.
Nemcsak Kiarának van vadállatalakja. Ő viszont testileg fel tudja azt venni. Ha nálam eltörik a mécses, az a tekintetemben és a lelkemben látszódik. A homokra pillantottam a talpam alatt, majd a velem szemben álló egész hadseregre, akik nyálcsorgatva várták, hogy végre nekem ugorhassanak. De a dögevők a porban fekvő Kiarára vetettek éhes pillantásokat, ettől pedig felment bennem a pumpa. Lehajtottam a fejemet és egy könnycsepp varázsolt nedves ösvényt az arcomra.
- Aki bújt... - motyogtam, ahogy az utolsó védelmi pajzs hatása is elmúlt. Körülöttem szikrák pattogtak az energiától, a fiúk pedig megbabonázva nézték az engem körülvevő energiakisüléseket. A szörnyek mocskos pofájukat vicsorgatták. - aki nem... - folytattam a jól ismert mondókát, ahogy felnéztem, a kezeim pedig ökölbe szorultak. - jövök! - mosolyodtam el kegyetlenül.
Előhúztam a hátamon lévő tokból a kardomat és a földbe állítottam. A két kezemet rátettem és lehunytam aranyló szemeimet. A szörnyek megrohamoztak. Két árny a húst tépte a hátamról. A koboldok a lábaim csontjait próbálták szilánkosra törni. Én meg sem rezzentem. A fiúk üvöltözését még a szörnyek áradata ellenére is hallottam. De koncentrálnom kellett. Minden egyes homokszemnek tudatában voltam 5 kilométeres körzetben. Az anyaföld az én szolgálatomba állt.
- Alvilági söpredék, kik idepofátlankodtatok a területünkre, most jól vigyázzatok - mormogtam, miközben nyilak fúródtak belém. - Eljön értetek a vég, sírotok homoksír lesz! Aihdo blem stukdh vroht Szrah Gbint ir jerah! (Homoknyelv: Óvakodj, gonosz démon, lidérc a Sivatag Árvájának bosszújától!)
Kinyitottam szemeimet és egy nagy ordítással szabadjára engedtem az éles karmú szörnyeteget, amit a lelkemnek hívok. A sebesüléseim beforrtak, a homok pedig végezte a dolgát. Mindenkivel végzett egy hatalmas energiahullám következtében. Homokburát vontam magunk köré és odasétáltam Kiarához. Mivel a testem lélek nélkül maradt, 10 percem volt. 10 perc, míg a lélektelen testem meghal. Odarogytam Kiara sebekkel borított teste mellé és homlokon csókoltam.
- Nekem kellene téged megvédenem, hercegnőm - suttogtam. - Te vagy a nemes, neked kell tovább élned - elmosolyodtam, ahogy a homok a kaput is megjavította. Köhögőroham jött rám, majd kiköptem a számban felgyülemlett vért. - Újra élni fogsz, még ha én meg is halok. Tudod, miért, kicsi Kiara? Isaiahnak jó gazdatest voltam, mert a testem homokja megköt minden mérget, még a legerősebbeket is - sikolyok hangzottak fel a privát pajzs fala mögül. A lelkem végezte a dolgokat. Hamarosan vissza fog térni a testembe. - Átadom neked életem virágát, hercegnő. Én pedig abban a tudatban halok meg, hogy jó munkát végeztem.
Fölé hajoltam és egy nagyot lélegeztem. Megtisztítottam a testemet és az agyamat, és rátettem a kezemet Kiara torkára. A számat a csuklóján lévő sebre szorítottam és nekikezdtem a méreg átszívásának. A testem homokja körbemosta Kiara véráramát és szervezetét, rajtam pedig kezdett megjelenni a lélektelenség. Ahogy kiszívtam az utolsó cseppet is a méregből, vért adtam Kiarának, majd szívmasszázst végeztem. A homok beleszállt a testébe és kitágította a légcsövét, hogy levegő áramolhasson bele. Már csak egy lépés volt hátra. A lelkét kellett visszahoznom. Idéznem kellett, hogy visszahozhassam Kiarát a határmezsgyéről. Pontosan tudtam, hogy hol van jelenleg a szellemvilágban. Én is már párszor megjártam azt a birodalmat.
A sikolyok elhaltak, a homokpajzs pedig lehullt. Hullák sorakoztak körülöttünk, szabályos körökben. A lelkem visszakapcsolódott a testemhez, pont jókor. A szívem éppen megállni készült, mikor ismét önmagamnak éreztem magamat. Ehhez a művelethez kell a lelkem.
- Egy utolsó megbízás - szomorúan elmosolyodtam, ahogy Kiara teste köré véstem a szimbólumokat.
- A kapu meg lett javítva... - hangzott a fiúk dicsérő kiáltása, de lelkesedésük elhalt, ahogy meglátták Kiara testét a szimbólumok alkotta kör közepén. - Rana, mit csinálsz?!
Felálltam és szembenéztem a két démonnal és a vérfarkassal.
- Beszédem van a Révésszel - mondtam révületben. - Életre keltem Kiara testét, hogy a lelke vissza tudjon térni. Még látom a halvány fonalat, ami összeköti a testét a lélekkel. De ha nem teszek valamit, el fog szakadni ez a kötelék.
- Miről hablatyolsz itt?! Milyen Révésszel akarsz beszélni?! - értetlenkedett Zess.
- Rana, Kharónnal nem lehet egyezkedni - vette át a szót Daze. - Viszont...
- Viszont szeret üzletelni - fejeztem be helyette a mondatot. - Nekem pedig egy ellenállhatatlan ajánlatom van a számára.
- Ennyire nem bízol Kiara lelkében? - ragadta meg a karomat Daze és enyhén megrázott. - Ne kockáztasd az életedet!
- Nem fog visszatalálni - meredtem a a semmibe. - Tudom. Éppen a folyó partján van. Már beszélt a félvérrel. Ezután végigment a stégen. És most Kharónt várja.
Kharón, a Révész felelt azért, hogy a lelkek megleljék végső nyughelyüket. Ő szállította át őket biztonságban a pokolba vagy a mennybe.

- Milyen ajánlatod van a számára? - kérdezte Zess furcsállva.
- Lelkemet az övéért - suttogtam. - Neki tovább kell élnie, de én helyettesíthető vagyok.
- Ez nem igaz! - tiltakozott hevesen Daze, de valami a torkára fagyasztotta a szót.
- Nem kell menned, Rana - simogatta meg valaki lágyan a vállamat.
Ez a hang kirázott a révületből. Ismertem ezt a behízelgő hangot. És mérget vettem volna rá, hogy az illetőnek felemás szemei vannak és Isaiah a neve. Egyet pördültem és egy akkora pofont kapott tőlem, hogy a barlang falának csapódott. Vigyorgott. Ezúttal fekete haja volt, de a szemei elárulták. Arany és szürke. Az én istenem. Egy kattanás kíséretében visszaroppantotta az állkapcsát, majd kikecmergett a kráterből, amit maga után hagyott.
A fiúk csak néztek értetlenül, ahogy Isaiahra vetettem a dühös pillantásokat.
- Srácok, ő a Pusztulás Istene, Isaiah, Lucifer öcsikéje - mutattam a férfire, aki mellettem állt meg.
- Miért vagy olyan fagyos, kedvesem? - ölelte át a vállamat a vigyorgó istenség, a fiúk álla pedig a földet verdeste.
- Ha melegre vágysz, ugorj egy vaskohóba! - ráztam le magamról a kezét. - Miattad halt meg! Miattad vagyok dühös! Ha te és a kisded játékaid nincsenek, nyugodtan szívathatnám a dirit, miközben Kiara szorgalmasan tanulna! De neeeeem.... mindig meg kell nehezítened az életemet! Az rendben van, hogy engem belevonsz, de hogy a barátaimat?! Ez még tőled is pofátlanság! Pedig láttam már jó pár húzásod!
- Igen, bocsánat - vetette oda félvállról. - Nekem ez a dolgom.
- És mindig velem kapcsolatosak a dolgaid?! - hüledeztem.
- Igen, mert te különleges vagy - mutatott rá a lényegre.
- Ja, különlegesen vastagok az idegszálaim, mert elviselem a szarságaidat!
- Aham, akkor ki fogsz akadni, mert itt van még valami - ahogy ezt kimondta, rámeredtem. - Ugyanis Kharón jó haverom és mondtam, hogy szállítsa vissza a te barátnőd lelkét a testébe.
Csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Egyszerűen nem fogtam fel, hogy mi van.
- Hogy... mi? - mondtuk szinkronban a fiúkkal.
Isaiah csak büszkén kihúzta magát.
- Bizony! De ha nem kell, még szólhatok neki - emelte meg enyhén a kezét. - Pedig a jeleidnek hála könnyebben idetalálna...
- Ha visszaviteted, én esküszöm a lelkemre, hogy kiheréllek! - mutattam rá az említett testrészére a kardommal.
- Tudod, hogy visszanő - nevetgélt zavartan a Pusztulás Istene, miközben megpróbálta arrébb hessegetni a kardot legnemesebb végtagjától.
- És azt is tudom, hogy baromira fáj - nyomtam oda a pengét még jobban.
A fiúk az istenséggel együtt szisszentek fel, mintha ők is éreznék a lábuk között a pengét.
- Mi a franc folyik a területemen?! Van erre... - jött elő a hatalmas alfa a fák takarásából.
- Dugd fel magadnak az engedélyedet! - torkolltam le.
Amint meglátta a kis társaságunkat, azon belül engem, ahogy éppen egy istent fenyegetek azzal, hogy kiherélem, inkább csendben maradt.
A következő pillanatban Kiara köhögve magához tért. Én elvettem a pengét Isaiahtól és beleállítottam a földbe. Aztán a még mindig köhögő Kiarához futottam és hevesen megöleltem. Ez nem volt az én stílusom, de amikor a halálból tér vissza a legjobb barátnőm, akkor bármi megengedett. Kiara kicsit meglepődve szorított vissza, gondolom nem értette, hogy miért támadtam így le.
- Már azt hittem, hogy elveszítelek - pihegtem meghatottan.
- Ezt a pasik szokták mondani - kuncogott erőtlenül.
- Pedig ez az igazság - mosolyodtam el én is, ahogy kibontakoztunk egymás öleléséből.
Visszanéztem az istenségre, aki egy halovány mosollyal nézett minket. Én visszamosolyogtam rá és belecsaptam pacsira nyújtott kezébe.
- Köszönjük - nyögtem ki nehéz nyelvvel.
- Ha már elviseled a szarságaimat - vont vállat. - A következő kapu New Yorkban van. Ott lehetőleg ne engedd szabadjára a lelkedet.
- Meglesz - bólintottam. - De előbb alszunk egyet, ha nincs ellenvetésed.
- Már úgy elfáradtam, hogy néztelek titeket - sóhajtott, majd elpárolgott és a szemcséit szétfújta a szél.
Még egy ideig bámultam az isten hűlt helyét, majd a fiúkra néztem. Kiara is feltápászkodott, mire csípőre vágott kézzel a csapatra meredtem. A pillantásom amolyan "van kérdés?" tekintetnek felelt meg. Harry bátortalanul előrelépett.
- Én nem értem az egész szitut - nyögte ki meggyötörten.
- Még mindig hülye vagy - koppintottam a homlokára. - Ő volt a megbízónk.
- Ezt úgy értsük, hogy te megütöttél, megfenyegettél és leordítottál... egy istent? - vette át a szót Zess.
- Persze - vontam vállat.
- Te most vagy nagyon bátor vagy, vagy nagyon hülye - ingatta a fejét Daze.
- Nagyon vékony a határvonal a kettő között - kacsintottam egyet vigyorogva. - Táborozzunk le, persze ha nincs alfa uraságnak ellenvetése - fordultam a még mindig hatalmas farkas felé.
Kezembe vettem a kardot és háromszor megkoppintottam a hegyével a földet. A hullákat elnyelte a föld. Visszatettem a kardomat a hátamra erősített tokra, majd egy pillantást vetettem az immár tökéletesen működő kapura.
- Reggelre tovább álltok? - kérdezte reménykedő hangon az alfa.
- Reméljük, hogy sikerül reggelre elmennünk. Ha nem, én magam rugdosom át a srácokat az óceán túloldalára - nyugtattam meg. - Gyertek! - fordultam a fiúk felé és segítettünk Kiarának megtenni azt a pár lépést, amíg kiértünk az erdőbe.
A lábam azonban felmondta a szolgálatot. A tüdőm sem működött valami jól. Alig kaptam levegőt, ahogy a látásom elhomályosodott. Az energiám egyenlő volt a nullával. Ezért estem össze. Még haloványan érzékeltem a többiek aggodalmas kiáltásait, de utána elnyelt a sötétség.

*Pár órával később*
Egy meleg valami simogatott. Nagyon jó volt, így még közelebb helyezkedtem a forrósághoz, ami felmelegített volna akár az Északi-sarkon is. Átszorítottam a karommal, hogy magam mellett tartsam ezt a valamit. Egy test volt. Férfié. Olyan férfias illata volt. A jobb lábam át volt vetve a derekán, mintha meg akartam volna lovagolni. A mellkasa, amin a fejem volt, gyengén emelkedett és süllyedt, ahogy egy alvóhoz illik. Még nem akartam kinyitni a szemeimet, de egy szőrös valami csikizte a hasamat. Egy szőrös valami...
- Áááá, mi a faszom ez?! - pattantam fel sikítva.
Jó, oké, röhögjetek ki. Csak tessék, gyerünk! Igen, harcoltam, öltem, fenyegettem, de félek egy szőrös valamitől a takaró alatt. Hű, ez de kétértelműen hangzott!
- Nem áll jól egy hölgynek, ha káromkodik - dörmögte a mellettem fekvő pasi.
Lenéztem magamra, de szerencsére a fehérneműm rajtam volt. A kardom pedig a sátor másik végében, kartávolságon kívül. Lesandítottam a lazán heverésző fiúra, aki nem más volt, mint az egyik démonfiú, történetesen Daze. Végignéztem fedetlen felsőtestén, amin tisztán látszott, hogy biztosan nem 17 éves. Ilyen fejlett izomzata még egy egyetemistának sincs! És kiderült, hogy mi volt az a szőrös valami. Ne gondoljatok rosszra, csak a démonfarka játszadozott a csípőmön. Azt a bolyhos végű kis izét ismét megragadtam és dühös ábrázattal arrébb dobtam.
- Kibaszottul nem érdekel a kurva véleményed - káromkodtam vigyorogva.
Miközben nézett, felmordult. Ő is végigmustrált a fejem tetejétől a takaró takarta lábujjaimig.
- Neked viszont kifejezetten jól áll, ha rondán beszélsz - suttogta, miközben rám kacsintott.
- Megint kanos vagy? - néztem rá értetlenül.
- Mindig, ha a közeledben vagyok - biztosított komoly ábrázattal.
- Akkor, gondolom én, a fajtádnak még idősebb korban sem kell Viagra - morogtam a nem létező bajszom alatt.
- Jól gondolod - nevetgélt mellettem Daze. - Ezért muszáj karbantartani a testünket. Ha nem így lenne, összeaszalódnánk. Az embereknek néhány beteg társunkat sikerült lefestenie évekkel ezelőtt. De én vagyok fajtám legékesebb bizonyítéka, hogy ha normálisan karbantartjuk a testünket, akkor a termékenység optimális szinten marad és 550 évem ellenére egyáltalán nincs merevedési zavarom.
- Túl sok infó - húztam el a számat, de az arcom felforrósodott. - És ez tisztára úgy hangzott, mintha valami életmód tanácsadó mondta volna. Meg elmondom, hogy 550 év?! Te egy kissé pedofil vagy, ha velem próbálkozol, nem gondolod?!
- Ugyan, babám! - simogatta meg ezúttal az ujjaival a csípőmet, tüzes ösvényt hagyva az érintése nyomán. - Ez a kor csupán egyetlen csepp az idő óceánjában.
- Mikor lettél ilyen epikus? - néztem rá megemelt szemöldökkel.
- Úgy 500 évvel ezelőtt. Akkor sokkal bonyolultabb volt az emberek beszéde, ha hiszed, ha nem.
- Elhiszem, Rómeó! - vetettem oda.
Ekkor a napfény hirtelen beözönlött a sátorba, megszakítva a csevegésünket. A fényáradatban felismertem Zess vigyorgó arcát, amit néhol még a párna lenyomata díszített.
- Ha nincs ellenetekre, indulnunk kéne!