9. Fejezet: A New York-i kapu és más egyebek

*Írói megjegyzés*
Tudom, tudom, tudom! Több mint 4 hónapot késtem ezzel a résszel! Nyugodtan meglehet dobálni, mert megérdemlem. A rész se lett valami hosszú és nem is a legjobb... De most csak ennyire volt időm. Remélem azért nektek tetszeni fog! Még egyszer bocsánat!
*Írói megjegyzés vége*

*Kiara szemszöge*
Végre Ranaék is elkészültek a sátor összerakással.
- Na mehetünk? - kérdeztem.
- Persze! - mondta Rana. - De most az én módszeremmel!
- Oké! - mondtam s közben megadóan felemeltem a kezem.
- Álljatok körbe! És fogjátok meg egymás kezét! - adta ki a parancsot.
Mi engedelmesen megcsináltuk amit Rana kért. Végignézett rajtunk és beállt az általunk alkotott kör közepére. Összetette a két kezét, mintha imádkozni akart volna. Behunyta a szemét, de közben adta az utasításokat.
- Fogjátok erősen a társatok kezét - magyarázta. - Ha elengeditek egymást, végetek. Vagy elveszítetek egy testrészt.
Jeleket rajzolt a homokba, csukott szemmel. A porszerű szemcsék körözni kezdtek körülöttünk.
- Mi fog történni?! - hüledezett egyik oldalamon Harry. - Ha szétszedsz minket, nem fogok jótállni magamért, boszorkány!
A mágia megtört, Rana pedig Harry előtt termett, világító szemekkel. Nem hallottam, hogy mit motyognak egymásnak. Rana arca majdnem csóktávolságra volt Harryétől. Csak a srác arcának érzelmeire tudtam hagyatkozni. Ugyanis barátnőm arca egy profi pókerezőé is lehetett volna.
Harry arca először dühöt, majd meglepetést, utána pedig tanácstalanságot tükrözött, miközben a barátnőm kiosztotta. Tudtam, hogy Rana rendkívül érzékeny arra, ha boszorkánynak nevezik.
Rana ellépett a fiútól, aki kétségbeesetten szorította a kezemet.
- Folytathatjuk, vagy valaki esetleg még bele akar pofázni?! - morgott Rana. - Ha készen álltok, fogjátok jó erősen egymás kezét, hogy egy helyre érkezzen minden testrészetek. Ugyanis homokká foglak titeket porlasztani, ha már tudni akarjátok - itt erősen a vérfarkasra nézett. - Egy kicsit melegetek lesz, amikor a földkérgek között utazunk. Háromra indulunk.
Visszaállt a kör közepére, én pedig becsuktam a szememet. Bíztam benne. Hallottam, ahogy visszaszámol, görcsösen megmarkoltam a két fiú kezét.
- Zéró - hangzott, de a szó egészen már nem jutott el a fülemig.
Erős hőhullám, majd fájdalom öntött el. A szememet nem mertem kinyitni, nehogy valami rossz dolgot lássak meg. Egy idő után nem éreztem olyan intenzíven a fájdalmat.  Sőt! Két percen belül el is múlt. Ekkor Harry sikítása (?) törte meg a csendet. A szemeim egyből kipattantak. Harry a kezét fogta és láttam, hogy két ujjáról hiányzik a köröm. Rana odarohant hozzá és befogta száját.
- Csend! Fogd be, Harry! Mindjárt lesz újból körmöd! - mondta mérgesen Rana.
Pár perc múlva Harrynek mind a tíz körme meg volt.
- Most már örvendsz? - kérdezte Rana pufogva.
- Igen! - vágta rá erélyesen Harry.
Eddig a kis párosunkat figyeltem, de most már leszakítottam róluk a szememet és szétnéztem.
- Wáó! - csúszott ki a számon.
Rana New York szélébe teleportált minket.
- Na mehetünk? -kérdezte Zess.
- Ha Harrynek nincs kivetnivalója, akkor igen. - mondta Rana.
- Nekem nincs! - vágta rá Harry.
- Hát akkor indulás! - mondta Rana.
Rana ment elől mivel ő a fővezér. Mi pedig csendben kullogtunk utána.

*fél óra múlva*

Épp egy plázában kóvályogtunk valami éttermet keresve mikor egy hatalmas robbanás rázta meg az épületet. Kérdőn ránéztem Ranára. Ő csak egy nagyot sóhajtott.
- Nem igaz, hogy mindig ott van a kapu ahol mi. - mondta majd elindult a mozgó lépcső felé. Mire leértünk a földszintre, mindenki elmenekült. A nagy portól semmit se láttunk. Hirtelen ordítást hallottam, de a hang tulajdonosát sehol se láttam. Forgolódtam egy darabon, de se az illetőt, se a társaimat nem érzékeltem.
- Hjaj. Hova lettek már megint a többiek?
Forgolódtam még egy darabig, de sehol nem láttam semmit. Az orrom teljesen használhatatlan volt, mert megtelt porral és így semmi féle szagot nem éreztem. Majd egy idő után elindultam, hátha szerencsém lesz és megtalálom a többieket. Hát nagyon nem az lett amit akartam. Épp, hogy csak pár lépést tettem meg elbotlottam egy nagy beton darabban.
- Rohadt életbe! - szitkozódtam.
Nagy nehezen feltápászkodtam. Leporoltam magam bár tudtam, hogy semmi értelme nincs.
- Hol lehet a kapu? Merre keressem? - észre se vettem, hogy hangosan gondolkodom.
- Segítsek?
Felkaptam a hangra a fejem. Védekező állásba helyezkedtem.
- Ki vagy?
- Egy régi barátnőd...
- Pff... Azt hiszed, hogy beveszem? Fed fel az alakodat és harcolj velem! Vagy ennyire félsz, hogy csak akkor mersz beszélni, mikor nem lát senki?
Nevetett. Kacagása ismerősen hangzott de ez alapján még nem tudtam bemérni, hogy ő ki.
- Gondolkozz... Kik fogadtak be kicsi korodba?
- A sárkánylovasok... De mért mondom én ezt el neked?
- Mert bízol bennem... És tudod, hogy én is onnan jöttem.
- Nem tudom, hogy kivagy! Akkor, hogy tudnék bízni benned? Meg lehet, hogy csak csapdába akarsz csalni..
- Nem én azt sohasem tenném...
Egyre idegesebb voltam. Az idegeim pattanásig feszültek.
- Fed fel magad!
- Kívánságod számomra parancs! - súgta a női hang a fülembe.
Lassan egy test körvonalai kezdett kirajzolódni előttem. Majd egy vörös hajú lány állt előttem,
A kard amit eddig szorongattam, hangos csattanással a földre hullott.
- Izzy! (Izabella)