5. Fejezet: Ficsúr

*Kiara szemszöge*

Én a puszta kéznél: Pinokkiót a fegyveresnél: Dazét és a képességnél meg Zesst kaptam ki párul. Az első könnyen ment igaz, hogy Pinokkiónak nagy a szája, de annál kisebb az ereje. Egy szóval mondva: gyenge. Már a második földhöz vágásnál elájult. Szóval az első ”harc” bemelegítésnek se volt jó. Amíg Pinokkiót elvitték az iskolai nővérhez (akit én baromira utálok) addig én elsétáltam a táskámhoz és a fegyvereim között turkáltam (én is elhoztam a fegyvereimet, mert már megszoktam őket). A végén egy kisebb kardot választottam. Amint felegyenesedtem megszólalt a sípszó.

- Remek! Remélem, most jobban fogok mulatni! – mondtam vigyorogva és közben Dazehoz sétáltam.

- Szia, Kislány! – mondva Daze

- Mizu van, ficsúr? – kérdeztem vissza nevetve.

- Mii ficsúr? Ezt…

Nem tudta végig mondani, mert megtámadtam.

- Nem beszélgetni jöttem ide, Daze! – mondtam vigyorogva.

Egy hajszál választotta el, hogy le ne vágjam a fejét. De ő gyorsan elhárította a támadásom.

- Eh! Szeretem a tűzről pattant lányokat! – mondta válaszul Daze.

Ez nem normál! Gondoltam magamban. Ne tudom mért, de sóhajtottam egyet. Ekkor ő kihasználta, hogy nem rá figyelek és megtámadott. Viszont ő nem annyi erőt fektetett a támadásba. Szóval félvállon vesz engem ez a démonfiú. Elfogott a pulykaméreg.

- Jól vagy, Kiara? Eléggé vörös a fejed! – kérdezte.

Közelebb lépett és én erre megtámadtam. De ezt is elhárította.

- Lassú vagy, Kiara!

- Mit mondasz, ficsúr?!

- Azt, hogy lassú vagy! – mondta szótagolva, hogy idegesítsen.

- Óóó igén, Daze? – kérdeztem vissza és utána elvigyorodtam, eléggé pszichopatán nézhettem ki.

Daze akaratlanul is hátrább lépett egyet. Ekkor a háta mögött teremtem és a nyakának szegeztem a kardomat.

- Na, ki a lassú, Daze? – suttogtam a fülébe.

Ekkor megszólalt a sípszó. Leengedtem a kardomat. Hagytam, hogy megforduljon. Felé nyújtottam a kezem. Belecsapott.

- Bocs, hogy azt mondtam neked, hogy lassú vagy!

- Nem baj, ficsúr! – válaszoltam.

- Nem tudnál a nevemen szólítani?

- Majd meglátom, ficsúr! – mondtam, de közben visszafogtam a nevetést.

Erre megfordul és elballagott. Én is megfordultam és a táskámba vissza tettem a kardom. Kicsit arrébb sétáltam és vártam Zesst. Aki nemsokára meg is érkezett. Tisztára le volt izzadva.

- Na, jó volt a táncod Ranával? – kérdeztem tőle

- Aha! Nagyon erős! Kíváncsi vagyok, hogy te tudod-e hozni azt a színvonalat!

- Majd ez is kifog derülni, kékike!

Harci pózba váltunk és vártuk a sípszót, ami nemsokára el is hangzott. Egy darabig álltunk és vártuk, hogy a másik támadjon. Ranáék felé pillantottam és ők már elégé benne voltak a harcban.

- Harcolunk is ma még? Vagy csak itt fogunk álldogálni egész nap? – kérdezte kékike.

- Felőlem mehet! – válaszoltam.

- Oké!

De mire kimondta ezt az egy szót én már a háta mögött teremtem. Megakartam támadni, de ő még azelőtt megfordult és lefogta a két kezem. Meglepődve néztem fel rá. (Mert ő vagy 2 cm magasabb nálam.) Bele néztem azokba a mélykék szemekbe. Azok a kék szemek! Ehh! Miről beszélek én itt össze vissza?! Kiszabadítottam a kezemet a fogásából. Vettem egy mély levegőt és hagytam, hogy az erő átjárja a testemet. A szemem vörösen felcsillant. Zess erre csak nyelt egy nagyot. Elvigyorodtam és megtámadtam. Kisidő múltán Zess a földön feküdt én meg a hasán ültem. Mind ketten lihegtünk, mert mikor először megtámadtam ő elhárította, majd megtámadott, de olyan erőt tett ebbe a támadásába, hogy majd nem 4 métert csúsztam a padlón feküdve. Ő csak nevetett rajtam. Én erre gyorsan felpattantam és futva elindultam feléje. De közbe átváltoztam. (Persze nem a róka alakomba változtam át, hanem a termetem akkora volt, mint egy átváltozott vérfarkas. Tulajdon képen úgy nézek ki ilyenkor, mint egy vérfarkas csak fehérben) Neki rohantam és felborítottam. Majd visszaváltoztam emberi alakomba és ráültem, hogy ne tudjon felkelni. (Ne tessék félre érteni!) Én azért lihegtem, mert az átváltozás nem kevés energiát vesz fel. Hogy Zess mért liheget, azt már nem tudom. Ekkor megfogta a derekamat és magához húzott. Persze erre rák vörös lett a fejem.

- Nem hittem volna, hogy erre vagy képes, Kiara! – súgta a fülembe. A hangjától kirázott a hideg.

- Mit vártál tőlem, Zess? Hogy, majd átváltozok macskává? – kérdeztem vissza, de a hangom már szinte teljese elment.

-  Nem! De teljesen felülmúltat az elvárásomat! – és közben közelebb húzott magához.

Orrunk hegye már majd nem össze ért.

- Ne csináld ezt, Zess! – mondtam neki suttogva.

Ő kérdőn nézet rám.

- Mit, Kiara?

- Tudod te azt nagyon jól! – és közben kihasználtam, hogy most már nem fog olyan erősen. Nagy gyorsan felültem, és megtámaszkodtam az izmos mellkasán, hogy ne tudjon majd ismét magához húzni. Ő csak erre elvigyorodott.

- Tisztára olyan, vagy mint az urad! – mondtam.

- Ha te is mellette lennél éjjel nappal akkor te is ilyen lennél. – válaszolt.

Ekkor megszólalt a sípszó. Gyorsan felpattantam Zessről és elindultam a lány öltöző felé. Rana már fent volt. Az arca rákvörös volt. Elmosolyodtam. Kb. az én arcom is így nézhetett ki szóval meg sem szólaltam. Csak elkezdtem öltözni. Mire a többi lány felért mi már át voltunk öltözve. Gyorsan lesiettem a lépcsőn majd ki a tornateremből a friss levegőre. Az órákról most csöngetet ki. Pár másodperc múlva az udvart ellepték a gyerekek. Ekkor valaki hátulról megölelt. Megfordultam, hogy felpofozzam az illető. De a kezem megállt a levegőben.

- Harry! – mondtam meglepetten.