3. Fejezet: Új fiúk

- Dögös pasik a láthatáron! - és megringatta a csípőjét. - A dögösségi skálán nekem egy erős 9-est érdemelnek! De lehet, hogy felső nélkül megütnék a 10-est! 

- Mi?? - kérdeztem vissza. De nem tudott felelni, mert becsöngettek.

Rohantunk vissza a termünkbe a tornazsákért és utána a tornaterembe. Még a tanár előtt beértünk a tornaterembe. Gyorsan felszaladtunk a lányöltözőbe, ahol már a lányok javában öltözködtek.

- Azt hittem, hogy az a senkiházi már be se jön! - mondta June.

- Fogd be a pofád! - válaszoltam rá.

- Jééé! Megszólalt a tanárok kedvence!! - mondta Jane.

Nem feleltem semmit, csak bekötöttem a tornacipőm. Rana már csak rám várakozott. De alig tudta magát visszafogni, hogy ne üsse le az ikreket.

- Kész vagy már, Kiara?! - szólalt meg türelmetlenül Rana.

- Igen!

Felálltam és kiballagtunk a lányöltözőből. Még hallottam, ahogy az ikrek összenevettek. Nem csináltunk ezen az órán semmi különöset. Azon kívül, hogy fekvőtámaszoztunk, felüléseztünk és még egy kicsit ingáztunk.  Persze az ikrek nagyon kifáradtak. Azt is lehet mondani, hogy ők a legrosszabbak tesiből. Mikor már kint voltunk az udvaron, az osztályfőnökünk sietett elénk.

- Gyerekek! Ma elmarad a maradék 3 órátok! – mondta az osztályfőnökünk.

Mindenki örömujjongásba tört ki.

- Hurrá! Nem kell itt maradnunk!

Egymást előzgetve futottunk a termünkbe. Gyorsan összepakoltunk nehogy meggondolják magukat a tanárok és meglegyen tartva a maradék 3 óránk. Én lettem az utolsó, mert tudtam, hogy ha úgy sietek kifelé, mint a többiek, beszorulok az ajtóba. És én ezt nem akartam. Letöröltem a táblát és utána én is kimentem a teremből. Rana szavai visszhangzottak a fejemben. ( Ne arra gondoljatok, hogy: Dögös pasik a láthatáron…)

Ez a mondat visszhangzott a fejemben:

- Ha nem kapjuk el időben a csuklyást, nagy bajba fog kerülni a város!

*Két héttel ezelőtt*

Ranával épp sétáltunk az utcán, mikor egy vérfagyasztó sikítás törte meg az este csendjét. Futva elindultunk a hang irányába. Mikor a helyszínre értünk, egy csuklyást láttunk meg (A csuklyást ne keverjétek össze a kaszással. Igaz, hogy ha a csuklyást eléri azt a bizonyos szintet kaszás lesz belőle. És a mi kis Csuklyásunk nagyon közel áll ehhez a szinthez.), aki egy nőt fogott a karjai között.

- Francba! Ez nem jó! Kiara! Teleportálj minket és a csuklyást egy másik dimenzióba!

- Oké!

Nagy levegőt vettem koncentráltam, hogy ne egy szakadék közepébe teleportáljam magunkat. Mikor kinyitottam a szememet egy teljesen ismeretlen helyen találtuk magunkat. Ranával támadó állásba álltunk. A csuklyás felhördült és rekedt hangon megszólalt:

- Többre nem voltál képes, kislány?? – és hisztérikusan felnevetett.

Ettől a nevetéstől felállott a szőr a hátamon. Ranával összenéztünk.

- Rajta! – mondta.

Támadásba lendültünk. Először Rana támadta meg a csuklyást. Én meg szorosan mögötte. Mind két támadását elhárította. Mindketten tudtuk, hogy sokáig nem húzhatjuk az időt, a harcolást, mert nemsokára a csuklyás barátai is meg fognak jelenni.

- Kicsi, Kiarácska! Hol van most az a hatalmas erőd?! Nagyon jól tudom, hogy milyen lény vagy, de mégse használod!

Francba! Tudja, hogy mi vagyok?!

- Ha tudod, akkor mért nem mondod el nekünk?! Lehet, hogy blöffölsz! – mondta pimaszul Rana.

- Rendben! Kiara…

Nem tudta végig mondani, mert egy hatalmas robbanás félbeszakította. A portól sokáig nem láttunk semmit. Mikor már végre láttunk, a csuklyásunk már sehol se volt. Helyette a helyén találtunk egy hatalmas lyukat a földben.

- Na! Ez eltűnt, mint fukszi a ködben! – mondta Rana.

- Szerinted tényleg tudja, hogy valójában mi is vagyok én? – kérdeztem Ranától.

- Nem tudom! De ha nem kapjuk el időben a csuklyást, nagy bajba fog kerülni a város!

*Vissza a jelenbe*

Már a parkba voltam és egy padon ülve emlékeztem vissza a 2 héttel ezelőtti eseményre. Szerencsénkre nem sebesültünk meg, különben lett volna mit magyarázni a tanároknak. Mondjuk Ranának nem nagyon kellene magyarázkodnia, de nekem igen.

- Mit akarhat a csuklyás? Mért nem maradt meg az alvilágban? Mért jött fel? És hogy? Hisz őrzők őrzik az alvilág összes kapuját! Nem tetszik ez nekem! Nagyon gyanús ez a dolog!

Ekkor a gyomrom szólalt meg.

-Hjaj! Ennem is kell valamit! Hisz reggel nem is ettem semmit!

Elmentem a közeli büfébe és vettem magamnak egy hamburgert. Nálunk már a Megdonác vagy mi már rég lejárt.

*Otthon*

Az ágyamon feküdtem és gondolkoztam.

- Mi a baj, Kiara? Mi nyomja így a lelkedet? – kérdezte a macskám.

- Ááá! Semmi, Lola! (így hívom a macskám)

- Fiú van a dologban? – kérdezte nevetve.

- Te meg vagy húzatva?! Még hogy egy fiúról gondolkozzak! Majd mikor a vaddisznók beszélni fognak a nyelvünkön!

- De akkor mi a baj, Kiara?

- A csuklyással van bajom!

- Már megint?! Mióta elvesztettétek a nyomát azóta csak a csuklyást hajkurászod! – mondta a macskám egy nagy sóhajtással.

- Tudom! De valami nagyon nem stimmel ezzel a csuklyással!

- Hjaj! Te lány!

Ekkor csengettek.

- Megyek! – mondtam.

Ahogy gondoltam Rana csengetett

Mikor már fent voltunk a szobámban, leültünk az ágyamra.

- Milyen volt az órád?

- Jó! Egyre ügyesebbek a diákjaim! – mondta büszkén.

- Az jó! – mondtam mosolyogva.

- Haladtál már a csuklyás üggyel?

- Semmit! Semmi életjelét nem találom!

- Hjaj! Most mit csináljunk? – kérdezte.

- Nem tudom, Rana! Lehet, hogy csak meg akart ijeszteni ezzel minket!

- Az is lehet!

Az órára néztem.

- Basszus! Már 9 óra van?!

- Akkor megyek is! – mondta Rana.

Kikísértem.

- Vigyázz magadra! – mondtam és megöleltem.

- Te is! – és visszaölelt.

Miután kikísértem Ranát felmentem a szobámba és lefeküdtem.

*Másnap*

Reggel 05:00-kor keltem. Nem bírtam aludni. 06:30-kor már megreggeliztem és elmentem az iskolába. Rana már az iskolában volt. Oda mentem hozzá.

- Mikor kelsz fel te lány?!

- Szia, Kiara! 06:00-kor szoktam felkelni, ha ennyire érdekel.

Ekkor beleszagoltam a levegőbe.

- Démonok. – mondtam behunyt szemmel.

- Igen! Ők az új fiuk!

- Felkeltetted a kíváncsiságom, Rana! – mondtam vigyorogva.

- Héé! Rana!!! – mondta egy fekete hajú srác.

- Cső! – mondta flegmán.

- Ők az újoncok? – kérdeztem.

- Ühüm!

Ekkor a 2 srác ide ért. Mind kettőnek fekete volt a haja, de az egyiknek kék szeme van, míg a másiké sárgás zöld. Éreztem köztük a hatalmas szintkülönbséget.

- Ti tesók vagytok? – kérdeztem.

- Neem! – mondták egyszerre.

- Oké, oké! És mi szél hozott ide titeket a mi iskolánkba?

A két fiú egymásra nézett.

- Mert úgy tudom, az alvilágban is van suli.

- Igen van. Csak ott elég gyenge a suli.

- Jaa! – mondtam. De tudtam éreztem, hogy nem ezért jöttek. Valami más van a háttérben. De nem akartam a húrt tovább feszíteni.

Ranára néztem.

- Őőő… Körbe vezetnél akkor minket őőő… - mondta a kék szemű.

- Rana! – segítettem ki.

- Köszi! Rana, akkor körbe vezetsz miket?

- Gyertek utánam! – mondta Rana.

A fiúk követték Ranát. Elmosolyodtam.

- Tényleg nem néznek ki rosszul! – mondtam.

Ekkor sikítást hallottam.

- Na nee! Remélem nem a mi csuklyásunk!

Szaladva elindultam a hang irányába. Mire odaértem, Ranáék már ott voltak. És a csuklyásuk most az egyik osztálytársnőnket tartotta a kezei között.

- Rana! – kiáltottam.

Rana rám nézett. Bólintott egyet. Megint neki kezdtem a teleportálásnak, de a kék szemű megelőzött. Újból egy ismeretlen helyen találtuk magunkat. Csak a két fiúval kibővítve.

- Látom, bővült a csapatotok! – mondta a csuklyás.

- Mondd, Elena! Mire jó ez?! - kérdezte a kék szemű

- Hogy mire jó ez?! Arra, hogy kiélhessem a bosszúm!

- Ezért ártatlan embereket kell megölnöd?! – mondta kékike.

- Mivel nincsenek más emberek! A halandók mind gyilkosok!! – mondta a csuklyás.

- Csak a te szemedben!

- Mi van?! Most véded a halandókat?!

- Igen! Mert ők nem tettek semmi rosszat ellened!

Ranával összenéztünk. Egyszerre bólintottunk. Megtámadtuk az Elena névre hallgató csuklyást.

Egyből reagált ránk. Elektromos ostorával csapást mért ránk. Sajnos nem tudtunk kikerülni a csapást.

Felszisszentem a fájdalomtól. Ahol ért a csapás a ruhám elégett és a bőröm meg megégett. Ranát nem annyira érte el az ostor. Így ő kisebb égéssel megúszta. A fiúk elénk léptek. Hátra néztek ránk.

- Mindig maradjatok mögöttünk! – mondták egyszerre.

Ők is megtámadták a csuklyást. Rana nem hallgatott a fiúkra, ő is besegített nekik. Hárman lefogták a csuklyás én meg elkezdtem mormolni a varázsigét.

- Elkárhozott lélek kit az Isten nem vett pártjára… (nem mondom tovább a szöveget, nem akarlak titeket ezzel untatni.)

A csuklyás elkezdett visítozni. Majd hirtelen porrá porladt. Én egy kicsit lihegtem. Ránéztem a karórámra, 07:55.

- Hé! Kékszemű! Teleportálj minket vissza a suliba!

2. Fejezet: Büntetés

*Rana szemszöge*
Kiara ma is nagyot alakított, ahogy mindig. Pinokkió már leszállhatna róla! Ezekkel a gondolatokkal keltem fel a padomból óra után. Beletúrtam a szőke hajzuhatagomba és pár nyálas (fúj!) papírgalacsinszerűséget halásztam ki a fürtjeim közül. Hát, nem kifejezetten szeretnek az osztálytársak, az tény. De azért nem kéne túlzásokba esni!
Mögülem vihogás hangzott fel, én pedig unott tekintettel hátrafordultam. Hát persze, hogy a két ikerlány vihogott. Mind a ketten született boszorkányok, ami a furcsa öltözetükben és különös hajukban mutatkozott meg. Vörös hajukat olyan bonyolultan fonták össze, hogy már előre vártam azt a pillanatot, hogy egyik tesióra előtt kiessen valami döglött béka vagy ilyesmi a hajukból. Komolyan, szerintem simán beleférne a frizurájukba egy döglött farkaskutya is.
Az öltözetük? A tágabb megfogalmazás: vasból volt az egész ruhájuk, vagyis inkább vaslemezekből. A vasdarabok között különféle színű kelmék feszültek. Mindketten pánt nélküli felsőben (természetesen) és egy apró vaslemezekből művészien kirakott szoknyát viseltek. Nem tudtam eldönteni, hogy most az vasreszelék, amiből a szoknyájuk készült vagy csak egyszerűen a vasat atomjaira bontották. A mai napig nem tudom. De egy biztos: ilyen kicsi ruhát még normális anyagból sem láttam, nemhogy vasból!
Szűkebb megfogalmazás: ribanc gladiátornak öltöztek. A szemük rózsaszín fényű, amitől mindig a hideg rázott. És ott vihogtak mögöttem azzal a tipikus nevetéssel, ami azt üzeni, hogy "tudod, hogy mi voltunk, de mi mégis olyan hülyének nézünk, hogy szerintünk egy kis nevetés elpalástolja".
- Mit cincogtok, ribancok? - csaptam a padjukra.
A két nebáncsvirág eltátotta a száját, hogy én, mint új csaj, hogy mertem nekik beszólni. Kiara beszélt rá a sulira, mondván: tök jó buli lesz! És én átkoztam magam, amiért bedőltem ennek. Egy hete kezdtem és ez a két kis ribizli már többször is gúnyolódás tárgyává tett.
- Hallottad, hogy szólt hozzánk ez a senkiházi, Jane? - szólt az egyik.
A tűzvörös rúzzsal úgy kimázolta a száját, hogy még egy eleven állat is hozzáragadna. A Jane névre hallgató iker felém fordult és rágózve végigmért, majd gúnyos mosolyra húzta a száját. Az ő száján olyan árnyalatú rémség volt, ami leginkább az alvadt vérre emlékeztetett.
- Igen, June. Hallottam - húzta fel az orrát Ms. Alvadt Vér.
Az általános zsivaj elhalt, mindenki minket figyelt. De én nem nagyon zavartattam magamat. Egy-két rosszalló tekintet nem változtat semmit. Úgyis mindenki utál, nem? A lényeg, hogy van egy barátnőm, aki támogat. Jane úgy cuppogott, hogy azt hittem, visítva rohanok ki a világból ettől a hangtól. Közben June a hajamhoz nyúlt.
- Mit csinálsz, ember?! - ütöttem el a kezét.
- A hajad olyan száraz, akár egy szénaboglya. Meg olyan kócos is - vihogtak össze.
- Nektek van döglött macska a hajatokban és rajtam röhögtök?! - már ütöttem volna meg, mikor Kiara visszarántja a karom.
Dühösen meredtem rá, majd a tekintetem a háta mögé kalandozott. Ott volt az egyik tanárnő, történetesen a Frankeinsten módjára összevarrt lénytan tanárunk. Morogva engedtem le a kezemet.
- Egyszer gondoskodom róla, hogy titeket is össze kelljen varrni! - sziszegtem az ikerlányoknak.
- Tanárnő, fenyeget bennünket! - sivított Jane vagy June, mind kettőnek olyan ribancos hangja van, amitől nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek kínomban.
- Drana Sroza! - szólt rám a tanárnő villámló tekintettel.
Nem elég, hogy közröhej tárgyává tettek, ez a laboratóriumi kísérlet (más néven a tanárnő) még a nevemet sem tudja kiejteni normálisan. Azt mondja, hogy Shoza. Mi vagyok én, francia?!
- Tanárnő... Az Sroza. Kiejteni sz és r betűvel kell. Ért engem?! - már majdnem ordítottam szerencsétlennel.
Kiara is tudja, hogy milyen érzékeny vagyok a nevemre. Először ő is hibásan ejtette ki.
- És még felesel is?! - elvörösödött a tanárnő egyébként holtsápadt bőre. Még púdert sem rakott fel. Pedig ráférne egy egész malterlapátnyi. - Irány az igazgatói!
Morogva és egy szó nélkül hagytam el a tantermet. Még mielőtt becsuktam az ajtót, hallottam a tanárnő hangját, ahogy Kiarához beszélt.
- Nevelje meg a kis barátnőjét! A maga ajánlása nélkül soha nem juthatott volna be ebbe az intézménybe, ezt maga is tudja, kisasszony! - krákogta.
Dühösen csaptam be az ajtót. A lábam automatikusan a vénség irodájához vitt. Ezt a vén kéjencet csak a fiatal lányok és a kertészkedés érdekelte. A kedvenc tevékenysége az volt, hogy nézte, ahogy a lányok a suli kertjében, lehajolva virágot ültettek. Akkor egészen felragyogott az arca.
Grimaszolva léptem be az ajtón és szó nélkül levágtam magamat az egyik székbe. Még az sem tűnt fel, hogy nemcsak én és a diri voltunk bent.
- Sroza, nem látja, hogy dolgunk van a két fiatalemberrel? - szólt hozzám ingerülten a diri.
- Hányszor mondjam el még magának, hogy Drana a keresztnevem?! - néztem rá dühösen az öregre. - És engem most küldtek, így most jöttem.
Ránéztem a közvetlenül mellettem ülő fiúkra. Majdnem az egyiknek az ölébe huppantam le. Az új fiúk egészen helyesek voltak. Úgy tűnik, ezúttal Franciska tanárnő egészen jól időzítette az esetleges büntetésem kiszabatását az igazgatóval.
- Sziasztok, fiúk! - intettem egyet faarccal. - Zavarlak titeket?
- Egyáltalán nem - rázták a fejüket.
Elégedett képpel visszafordultam a dirihez, aki már az orrnyergét dörzsölgette.
- Akkor ha már nem zavarok senkit, gyorsan megállapodhatnánk a büntetésemben? - ajánlottam fel, miközben enyhén előredőltem. - Aztán eltűnök innen és addig tracspartizhat a srácokkal, ameddig jól esik.
Az egyik visszafojtott egy röhögést. Pont az, aki közvetlenül mellettem volt.
- Már megszokhattam volna a tiszteletlenségét, tekintve hogy ezalatt az egy hét alatt többet ült az irodámban, mint órán - fogta a fejét. - Már nem tudok mit adni. Az összes terem ragyog, egy falrajz sincsen már, amit ne takarított volna le...
- Mozgassa meg a fantáziáját, mert Franciska tanárnő nagyon büntetésben akar látni... - dőltem hátra, ölbe tett kezekkel.
A fiúk úgy kapkodták közöttünk a tekintetüket, mintha teniszmeccset néztek volna.
- Legalább tegyen úgy, mintha megbánta volna - szólt unott hangon a vénség.
- Sajnálom, uram, de nekem nem asztalom a hazudozás. Erre inkább kérje meg Janet és Junet, mivel ők kezdték az egészet - fejtettem ki.
- Értékelem az őszinteségét - temette a két kezébe az arcát. - Akkor legyen az a büntetése, hogy körbevezeti két új diákunkat a délután folyamán az intézményünkben, illetve a városunkban.
- Játsszak bébiszittert? - néztem a tanácstalanul ülő két fiú felé. - Nem hiszem, hogy eltévednének. Bármelyik csini lány boldogan útba tudja igazítani őket - végigmértem őket, két démon.
A 10-es dögösségi skálán egy 9-est érdemeltek. Legalábbis nálam. Lehet, hogy más lány már régen azért könyörgött volna, hogy nézzenek rá. A démonokon belüli fajtájukat nem tudtam megállapítani, de azt határozottan éreztem, hogy a rangbeli különbség elég nagy kettejük között. A mellettem ülő volt a gyengébb. Ez nagyon érdekes...
- Ennyire azért ne repess az örömtől... - forgatta meg a szemeit a tőlem távolabb lévő.
- Igazgató úr, nem fogok csapkodva tiltakozni, mert tudom, hogy az nem számítana magának semmit a hangzavar - újra az öregre pillantottam, miközben magamban hozzátettem: mert már olyan vén, hogy alig hall valamit. - De ezen a délutánon lövészetem lesz. Nem lehetne máskorra átrakni ezt a kis idegenvezetést?
- Nem hal bele, ha kihagy egy órát. Attól még lépést tud majd tartani a többiekkel. Gondolom, hogy nem amatőr már és a társai majd segítenek pótolni a lemaradást - lökte a diri.
- Nem én tanulom a lövészetet. Én tanítom - szóltam közbe. - Angie pedig kinyír, ha ismét ráhagyom a műszakot.
- Rendben, akkor holnap - bólintott nehéz fejjel a diri. - Menjen vissza az órára és szégyellje magát.
Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.
- Maga pedig élvezze a kilátást az ablakából, negyedik órában - szóltam vissza, a vénségnek háttal, miközben a kezem a kilincsen volt. - Kapálás lesz, a lányok pedig csak rövid sortokat hoztak!
- HÚZZON KIFELÉ! - ordított, én pedig gyorsan kisprinteltem az irodából.
Hallottam a puffanást az ajtó túloldaláról. Utánam hajított egy dossziét? Vigyorra húztam a szám, mentem vissza órára. Ha ezt Kiarának elmesélem...
Lehuppantam a helyemre, miközben a tanárnő szentségelt. Felvettem a jól ismert pókerarcomat, de tudtam, hogy Kiara átlátott  a szitán. A szám sarkába felkúszott egy sejtelmes mosoly. Kiara némán rákérdezett a dolog miértjére, de én elmutogattam neki, hogy majd szünetben elmesélem neki. Ő csak bólintott és szinte éreztem a belőle áradó kíváncsiságot.
- Gyerünk, mondd el! - ragadta meg a karomat abban a pillanatban, ahogy a füstölgő és összevarrt tanárnő elhagyta a termet.
- Itt túl sok a kíváncsi fül - intettem a fejemmel észrevétlenül a mögöttünk ülő ikrek felé. - Menjünk ki az udvarra!
Mindketten felálltunk és megcéloztuk a tanterem ajtaját. Amilyen gyorsan csak tudtunk, kijöttünk a suli hatalmas udvarára. Egy csendesebb sarkon a barátnőm felé fordultam csillogó tekintettel.
- Dögös pasik a láthatáron! - a hatás kedvéért megringattam a csípőmet. - A dögösségi skálán nekem egy erős 9-est érdemelnek! De lehet, hogy felső nélkül megütnék a 10-est!

1. Fejezet: Pinokkió

*Kiara szemszöge*
Ez a reggel is úgy indult, mint a többi. Az ébresztő órám 06:00-kor szokás szerint megszólalt. Eskü, hogy egyszer úgy leverem ezt a rohadt ébresztőt, hogy nem éli túl ép bőrrel. De mivel csak 1 hónap van hátra a suliból ezért megkegyelmezek neki. Kikeltem a meleg puha ágyamból. Nagyon sajnáltam ott hagyni a jó kis ágyam. Lassan a fürdőbe ballagtam, levettettem a pizsomámat és beálltam a tusoló alá. Megengedtem a meleg vizet és letusoltam. Vagy egy fél órát eltöltöttem a tusoló alatt. Kiballagtam a szobámba. Persze volt rajtam törülköző. Rátekintettem az órára. Kikerekedett a szemem az idő láttán.
- Basszus! Így el fogok késni!!
Gyorsan a ruhásszekrényemhez rohantam. Kivettem valamilyen ruha félét. Majd gyorsan felvettem, és ismét az órára néztem.
- Húú!!! Most már időben vagyok! Mert még csak 07 :35.
Ám ekkor a gyomrom szólalt meg.
- Enned is kéne valamit, Kiara! - szólalt meg a macskám.
Azt hittem a falra mászok ijedtemben.
- Nem megmondtam, hogy ne szólalj meg ilyen váratlanul?! Tudod, hogy ezt nagyon nem szeretem!
- Jó, jó többet nem fogom ezt megtenni! De szerintem most már menj!! Nehogy nekem elkéssél, a suliból!
- Oké, oké megyek! De baromira nincs kedvem!
Gyorsan felkaptam a  táskám a hátamra, és már indultam is ki a házból. Kint az ajtó előtt megálltam és gondosan bezártam az ajtót és sietős léptekkel elindultam az iskolába.

*Bent az iskolában*              

Épp lesüppedtem a székembe, Rana mellé. Mikor megszólalt egy hang a fejem felett.
- Szia Cica! Azt gondoltam, hogy ma együtt elmehetnénk valahova. Van hozzá kedved?
- Hát persze, hogy nincs!
Felnéztem a srácra. Az volt akire gondoltam, a hosszú orrú Dávid.
- Most megbántottál Kiara-baba! Szerintem a suli legszebb lányának el kéne jönnie a suli legvagányabb pasijával.
- Na ide figyelj, Dávid! Nem tudom, hogy hány lánynak hazudtál ezzel a hülye dumáddal. De arra nem gondoltál, hogy azért ilyen hosszú az orrod mert ennyit hazudgálsz összevissza?? Biztos a te kis jó tündéred megunta, hogy ennyit hazudsz és elátkozott, mint Pinokkiót. Szóval, mától a neved Pinokkió.
Az osztály dőlt a röhögéstől. Rana is szinte leborult a székről, úgy nevetett. Alig tudta magát fékezni. Végül is nagy nehezen sikerült neki. Egy pacsiért nyújtotta a kezét.
- Jól beégetted, Kiara! Gratula!
Sajnos megszólalt a csengő így a tanár is bejött. Varázstan volt ez az óra. A tanár éppen írta be a hiányzókat mikor valaki hátul elkezdett nevetni.
- Mi olyan vicces Elena? Elmondaná nekem is, hogy én is tudjak nevetni rajta? - nézett rá a tanár.
- Az, hogy Kiara, hogy leégette Dávidot.
És akkor elmesélte az egész történet, és elment vele az egész óra. Hála a jó égnek! Mikor kicsöngettek az óráról én rohanta ki a WC-re. (ne olyanra gondoljatok, oké?? Sima kis dolog....) Mikor végeztem rohantam vissza a terembe. Ahogy gondoltam. Rana az ikrekkel veszekedett. Épp felemelte a kezét és megakarta pofozni az egyiket mikor megfogtam a csuklóját. Mérgesen rám nézett. De mikor meglátta mögöttem az összevarrt  tanárnőnket leeresztette a kezét.
- Egyszer gondoskodom róla, hogy titeket is össze kelljen varrni! - sziszegte.
- Tanárnő, fenyeget bennünket! - visított June,
- Drana Sroza! - szólt rá a tanárnő villámló tekintettel.
Ebből baj lesz! Gondoltam magamban.
- Tanárnő... Az Sroza. Kiejteni sz és r betűvel kell. Ért engem?! -mondta ordítva Rana.
Rana nagyon érzékeny a nevére. Nekem is leszedte a fejem első alkalommal.
- És még felesel is?! - elvörösödött a tanárnő- Irány az igazgatói!
Alig, hogy Rana kiment a teremből, a tanárnő így szólt hozzám:
- Nevelje meg a kis barátnőjét! A maga ajánlása nélkül soha nem juthatott volna be ebbe az intézménybe, ezt maga is tudja, kisasszony!-
-Igen is, Asszonyom! (ragaszkodik hozzá a tanár nő, hogy így hívjuk)
Az óra lassan telt. Mind csak azon gondolkoztam, hogy vajon Rana milyen büntit fog kapni megint a diritől. Már az óra vége felé jártunk mikor Rana bejött. Felvette azt a bizonyos póker arcot de én a szemén láttam, hogy mosolyog. Vajon mi történt vele??

Prológus 2.

*Kiara szemszöge*

Sziasztok! A nevem Asabai Kiara. A legjobb a barátnőm: Drana Sroza. De én csak Ranának hívom. Hogy, hogy ismerkedtünk meg? Na pont azt akarom elmesélni nektek:

Arra eszméltem fel a széken, hogy valaki ráz.
-Ébredj! Ha továbbra is pihensz, itt hagylak! - hallottam egy lány hangját.
A fejem borzalmasan fáj. A bal szememmel nem láttam. Kinyitottam a jobb szememet. Egy szőke lányt láttam.
-Végre felébredtél! Gyere! Sietnünk kell!
Azt se tudom hogy, de pár percen belül egy erdőben találtam magamat a csajjal.
El se köszöntem. Csak elindultam haza felé.
- Ehh! Hova mész?! - szólt a csaj.
- Oda ahova akarok! Különben is mit érdekel, hogy hova megyek?! Nem rád tartozik!
- De igen is rám tartozik! Én mentettem meg az életed! Szóval szépen elmeséled, hova is mész, mivel nekem semmi kedvem búslakodni amiatt, hogy a túsz, akit megmentettem, köröz az erdőben, mint gólyafos a levegőben!
-Nem vagyok a túszod te kis Szőke hercegnő! Különben is! Mikor kértelek meg, hogy megmentsd az életem?? Na?? Hm?? Meg se tudsz szólalni szőkeség??
-Úgy beszélsz, mintha nem neked lenne zúzódásokkal kirakva az arcod, kisanyám!
-Óóó még te beszélsz kis csitri?! Nézz már magadra!!! Úgy nézel ki mint egy szétvert tekebábú!
-Mert én harcoltam is, nem úgy mint egyesek, akik székhez kötözve várják az ítéletnapot!
Legszívesebben szétvertem volna azt a nagy pofáját, de az én érzékeny fülemmel meghallottam a közelgő lépteket. Gyorsan lebuktam és a szőkeséget is lerántottam a földre.
- Mi a jó szart... - kezdte volna, de ő is észrevette, amit én. - Ismered, rókalány? - suttogott, mielőtt befejezte volna az előző mondatot.
- Jobb, ha hallgatsz!
A földre tekintettem és láttam, ahogy a homok elkezdett a srác felé "kúszni". A szőkeség az öklét összeszorította a csípője mellett. A homok felfutott a srácra és teljesen elkábította.
- Megbuggyantál, szöszi?! - rontottam rá.
- Ja. Már másodjára mentelek ki a csávából. Határozottan gyógyszeres kezelésre szorulok - fordult felém faarccal.
- Nem, te tökfej!
Bár furcsa érzésem volt. A srác hason feküdt, így megfordítottam, hogy jobban szemügyre vehessem.
- Ahogy gondoltam - motyogtam magamban.
A fiú mellkasába valaki egy tőrt szúrt.
- Mi történt, Sherlock? - lépett mellém a szőke.
Elsápadt, amint meglátta a tőrt. Bizonyára felismerte az idegen mintákat. Karon ragadott, méghozzá jó erősen.
- El kell tűnnünk, de nagyon gyorsan! - mondta, én pedig a szemeimet forgattam.
-Nem mondod?! Pedig éppen most akartam javasolni, hogy üljünk le piknikezni, amíg ezek ideérnek!
- Pont ugyanígy gondoltam, Miss Mindentudó! - vetette oda nekem.- De epikus lettél, drágaságom! - mosolygott rám maró gúnnyal.
Kiszabadítottam a karomat a szorításból és nyugat felé iramodtam.
- Nem arra kell menni, rókalány! - hallottam magam mögül. Viszont nem foglalkoztam vele. - Majd megtudod... - ez éppen hogy eljutott a fülemig, mikor megálltam a szakadék szélén.
Tökéletes kilátás nyílt a völgyben lévő tengernyi hullára. Viszont a hullák körül még nagyobb had hömpölygött, mint megannyi hangya.
- A francba! Túl sokan vannak! - gondolkodtam hangosan.
- Nos, rókalány, én megtettem mindent, amit a világ várt tőlem! - hallottam a hátam mögül. - Szóval megyek is!
A szőkeség az erdő felé vette az irányt. Tuti,hogy beijedt. Én csak elvigyorodtam, gondoltam, provokálom még egy kicsit.
- Végre mehetek haza! Már nem vagy kolonc a nyakamon - sóhajtottam, miközben a szőke után néztem.
Az megfordult, de szép lassan. A száját mérgesen összeszorította.
- Mit mondtál, csajszi?!
Azt hittem, leugrom a sziklaszirtről ijedtemben. Ugyanis olyan gyorsan termett mellettem a "megmentőm", hogy még reagálni sem volt rá időm. A homok beletelepedett a számba, majd körbecsavart. Éreztem, ahogy a homok velem együtt eltávolodott a földtől. Enyhén láttam, hogy az erdőn keresztülvágtunk. Ez nem normál. Persze simán szét tudtam volna szakítani a "lepedőt", de kíváncsi voltam, hogy hova visz. Végül kiértünk a sivatagba, ami rögtön az erdő után terült el. Egy oázisnál a homok letekeredett rólam, én pedig seggre estem. Gyorsan felpattantam.
- Na jó! - sziszegtem. - Jó volt veled találkozni, szőkeség! Remélem, még később is találkozunk! - a kezemet felé nyújtottam a belém vert jó modor miatt.
Viszont a szavaim jobban meglepték a szőkét, mint a felé nyújtott kezem. Összeráncolt homlokkal meredt a kezemre, mintha egy fegyvert fogtam volna rá.
- Nem szeretek kezet fogni - bökte ki végül. - Támadtak már meg így.
- Oké, akkor nem fogunk kezet! - vontam vállat.
Ennél jobb duma nem jutott az eszembe.
- Mi a neved? - szólalt meg. - Elég uncsi azt szajkózni, hogy rókalány.
- Nekem meg azt, hogy szőkeség - pillantottam rá. - De akkor rendesen bemutatkozom: A nevem Asabai Kiara, a szüleim meghaltak egy háborúban. 4-5 éves lehettem akkor. Összefoglalva ennyi. Na és te?
- A nevem Drana Sroza. Árva vagyok, bérgyilkosként tartom fenn magamat. Barátaim nincsenek, leginkább egyedül vagyok. Mint azt már láttad, a homokot uralom - mondta.
- Nagyon furcsa a neved, Sroza - néztem rá.
- Az én földemen megcserélve használják a neveket, legalábbis engem eddig Dranának szólítottak - vonta meg a vállát.
- Ja, bocs Drana! - legyintettem. - De akkor is furi a neved.
- Nem átlagos, az biztos - egy mosolyféle kúszott fel az arcára, de csak egy másodpercre. - A szüleim nem voltak maguknál, mikor a nevemet adták. A szomjhalál szélén voltak mindketten. Aztán elhatározták, hogy így marad, mert szép a csengése... - egy nem túl nőieset horkantott.
Inkább csendben maradtam. De hamarosan újra ő törte meg a csendet.
- Egy ilyen törékeny virágszál, mint te, mit keres a harcmezőn?
- Nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek látszom! - védtem magamat. - Ha tudnád, min mentem keresztül ezen az egy héten, másképpen állnál hozzá.
- Nekem van időm, Kiara - elhelyezkedett egy kövön, közel a vízhez. - Hallgatlak.
- Hát... hol is kezdjem?
- Csak kezd el valahol, nekem olyan mindegy! - türelmetlenkedett Drana.
- Egy verőfényes reggelen gombát szedtem az aznapi ebédhez... - mondtam, de közben furcsa zajokat hallottam a távolból.
Drana előre hajolt, hogy mutassa, rám figyel. Viszont én már nem tudtam a mesére figyelni, ugyanis további furcsa zajokat hallottam meg.
- Mit hallasz, Kiara? - kérdezte Drana.
- Megint megtaláltak... - motyogtam magamnak.
- Mi van?? - nézett rám a szőke értetlenül.
- Az van, kedves Drana, hogy legalább 10000 katona közeleg felénk!
- Ja... - váltott gondolkodó arcra. - Csak?
- Nem, csak tippeltem. Sokkal többen lehetnek, ők pihentebbek, mint mi - próbáltam hatni az eszére. Egy szőkének. Jó vicc!
- A mesterem  úgyis mindjárt itt lesz! A sivatag pedig az én terepem, szóval csituljál! - intett le.
- Ha te mondod... - hápogtam összezavarodottan.
- Nyugodj le! A stressz árt a szépségnek! - simította meg az arcát.
Elvigyorodtam. Úgy tűnik, ez a csaj még a szépséget is nézi xD
- A sivatag zajos tőlük... - motyogta. - Legalább halkan rohannának le minket! - morgott és felkelt a szikláról, majd valahonnan elővarázsolt egy hátizsákot.
Vagy az eddig is nála volt? Fogalmam sincs!
- Öööö... Hova mész most? - néztem rá értetlenül.
- Oda, ahol van térerő. felhívom a Mestert, hogy mikor ér ide... - azzal elindult egy sziklahalom felé.
Milyen erő, milyen tér? MI VAN???
- Térerő? Az meg mi? Felhívni??? Mivel? Magyarázatot kérek! - ez a szöszi megbuggyant, az egyszer tuti!
- Te még sosem éltél városban? Tudod, wifi, mobil, műholdas teló, internet... - ez kínaiul dumált nekem.
- Az meg mi a szösz? Meg minek? Ha beszélgetni akarok valakivel, simán odamegyek hozzá! - ez így a logikus.
Ő a homlokára csapott, mintha oltári nagy baromságot mondtam volna.
- Én egy műholdas telefon segítségével fogok beszélni a Mesterrel, mivel valószínű, hogy helikopterrel jön, így nem tudok simán odamenni hozzá és beszélgetni. Mindjárt jövök - úgy beszélt, mintha minimum elmebajos lennék.
De ebben a témában az is voltam. Ez most fantáziaszavakkal dobálózik vagy ilyen dolgok tényleg léteznek?
- Mi az a helikopter vagy mi a bánat?!
- A levegőben... - kezdett volna magyarázni. Végül csak intett egyet. - Ááá, mindegy, majd elmondom.
- A levegőben repülni, mint én remete formában? - gondolkodtam el.
- Nem egészen, de majdnem. Mindjárt visszajövök! - Drana egyszerűen homokká porladt.
Körbefordultam, de nem láttam sehol.
- Ez meg hova tűnt? - mondtam hangosan. - Remélem, Drana mestere nemsoká megjön!
A furcsa zaj egyre csak közeledett.
- Nyugi, mindjárt itt lesz - szólalt meg mögöttem egy hang. Több métert ugrottam ijedtemben. - Még 3 perc és itt van értünk.
- Muszáj ezt csinálnod?! - torkolltam le.
- Igen, mert vicces! - húzódott mosolyra a szája.
- Na, meglátjuk, ez vicces lesz-e! - ezzel átalakultam a remete formámba.

Drana teljesen elképedt a látványomtól.
- Szép! - elismerően füttyentett egyet, ekkor azonban leszállt valami, közvetlenül mellettünk.
Rá akartam támadni, mivel nem láttam még ilyet és veszélyesnek tűnt. De Drana túlkiabálta az ösztöneimet.
- Nehogy letámadd a felmentősereget! - azzal megfogta a mancsomat, minden félelem nélkül. - Inkább változz vissza Kiara az emberi formádba!
Fogalmam sincs, hogy miért, de engedelmeskedtem neki. Visszaváltoztam, ő pedig meghajolt a repülő valamiből kiszálló férfi előtt.
- Mester! - szinte a földig hajolt.
- Rana, ő ki? - villant rám a férfi tekintete. - Úgy tudom, nem ejtünk túszokat!
- Ő nem túsz, Mester! Menekült.
Hülyén néztem Drana és a férfi bájcsevegését. Végül sikerült a szőkének kimagyarázni a túsz-nem túsz kérdést. Én pedig elmeséltem neki a történetemet, tőszavakban. A férfi intett nekünk.
- Rendben, szálljatok be, mielőtt a katonák ideérnek!
Drana beszállt az állítólagos helikopterbe és intett, hogy én is szálljak be. Rossz érzés fogott el ettől a repülő micsodától. Inkább egy tapodtat sem mozdultam a helyemről. A férfi intett egyet én meg bent temettem a helikopterben. A kötelek (övek) rám tekeredtek, de úgy, hogy meg se tudtam mozdulni. Nem mozdultam, de simán (megint) szét tudtam volna szakítani a köteleket. Nem szóltam semmit, de magamba úgy szidtam ezt a pasast mi a bokrot. Drana és a férfi leült (gondolom) relaxálni. Én is elmerültem a gondolataimban, mikor meghallottam Drana hangját.
-Gondolhattam volna! Mindenkinek csak addig kellek amíg el nem végzem a piszkos munkát,nemde?!-sziszegte.
Egyből oda pillantottam. Annyit láttam, hogy Drana keze homokká válik és rátekeredik a késre. Egy kicsit koncentráltam és a fogva tartó kötelek elszakadtak. Felpattantam. Elindultam a férfi felé mikor Drana kihajította az ablakon.
-Hát, ennek ennyi volt!-mondtam.
Drana nem felelt hanem a pilótáshoz lépett. Őt is kihajította az ablakon. És leült a helyére.
-Te most már teljesen meg vagy buggyanva!
-Nem! A pilóta is halott volt! Valószínűleg mérget kevert a kávéjába a másik. És ő simán ki tudott volna ugrani az egyetlen ejtőernyővel. Nem válaszoltam rá hanem kikukucskáltam az ablakon. (amelyik még nem volt összetörve) 
-Héé!! Szálljunk le itt egy kicsit!!-mondtam. 
-Minek, Kiara???
-Mert elakarok köszönni a társaimtól!
-Oké! Kapaszkodj!
Mikor leszálltunk egy alkalmas helyen. ennyit mondott:
-Kapsz 8 percet, hogy elbúcsúz a barátaidtól! Nem fogok többet várni. Szóval csak 8 perced van!!
-Rendben!
Futva elindultam a klánom felé. Ahogy egyre közeledtem a faluhoz egyre nagyobb félelem fogott el. Mikor beértem a faluba megfagyott bennem a vér. Mindenhol csak vér és halottak voltak. Iszonyú dühre gerjedtem. Éreztem ahogy a rossz énem elkezdi átvenni rajtam a hatalmat. Egy hatalmasat ordítottam, és olyan erő szabadult fel belőlem mint még soha. A hatalmas erő bombától a közelben lévő fák kidőltek. A szemem bepirosodott. Valahogy így nézhetett ki:

Csak a gyilkolási vágy fűtött. 

-KIAKAROK NYÍRNI MINDEN KATONÁT!!!!-ordítottam.

A táboruk felé vettem az irányt. Hogy honnan tudom, hogy merre van a táboruk??? Ebben a kérdésben is segített az orrom.

*A katonák táborában*

Már egy jó ideje itt vagyok, és aki az utamba akadt azt mind megöltem. A kezem, ruhám és az arcom is csupa vér volt már. Egy sátorba léptembe mert tudtam, hogy vannak olyan hülyék akik azt hiszik hogy a sátorban nem találom meg őket. Most egy kislányt és egy anyukát találtam bent. A kislány szorosan átölte a nőt és sírt. A nő így szólt hozzám:

-Kérem! A gyerekemet ne bántsa! Ha kell engem megölhet! De a kislányomat kérem ne bántsa!

Egy emlék villant be az agyamban. Anyukámról. Amikor kérte a katonát, hogy engem ne bántson. Megfogtam a fejem. Szörnyen sajgott. De közben belül megszólalt a rossz énem:

-Ne kegyelmez meg nekik, Kiara!

De a jó énem is megszólalt:

-Kiara! Mért ölnéd meg a kislányt és az anyukáját?! Azt akarod, hogy a csöppség ugyan arra a sorsra jusson mint te?!?!?!

Kirohantam a sátorból és egyenesen be az erdőbe. A szemem újra zöld lett. A jó énem újból visszatért.

Ekkor döbbentem rá, hogy mit tettem.

-Istenem!!! Ezt tényleg én vittem végig?!

Éreztem ahogy a szemem megtelik könnyel. Drana lépett oda hozzám, a semmiből.

-Kiara ne sírj!-és megveregette a hátam.

-De te ezt nem t....-nem tudtam tovább mondani, mert kitört belőlem a zokogás.

Leguggolt hozzám és nagy meglepetésemre megölelt.

Hát azóta vagyok Dranával örök barátnők. :)

Itt egy kép rólam amikor rókaszellem alakot öltök:

És amikor emberi alakomban vagyok: