2. Fejezet: Büntetés

*Rana szemszöge*
Kiara ma is nagyot alakított, ahogy mindig. Pinokkió már leszállhatna róla! Ezekkel a gondolatokkal keltem fel a padomból óra után. Beletúrtam a szőke hajzuhatagomba és pár nyálas (fúj!) papírgalacsinszerűséget halásztam ki a fürtjeim közül. Hát, nem kifejezetten szeretnek az osztálytársak, az tény. De azért nem kéne túlzásokba esni!
Mögülem vihogás hangzott fel, én pedig unott tekintettel hátrafordultam. Hát persze, hogy a két ikerlány vihogott. Mind a ketten született boszorkányok, ami a furcsa öltözetükben és különös hajukban mutatkozott meg. Vörös hajukat olyan bonyolultan fonták össze, hogy már előre vártam azt a pillanatot, hogy egyik tesióra előtt kiessen valami döglött béka vagy ilyesmi a hajukból. Komolyan, szerintem simán beleférne a frizurájukba egy döglött farkaskutya is.
Az öltözetük? A tágabb megfogalmazás: vasból volt az egész ruhájuk, vagyis inkább vaslemezekből. A vasdarabok között különféle színű kelmék feszültek. Mindketten pánt nélküli felsőben (természetesen) és egy apró vaslemezekből művészien kirakott szoknyát viseltek. Nem tudtam eldönteni, hogy most az vasreszelék, amiből a szoknyájuk készült vagy csak egyszerűen a vasat atomjaira bontották. A mai napig nem tudom. De egy biztos: ilyen kicsi ruhát még normális anyagból sem láttam, nemhogy vasból!
Szűkebb megfogalmazás: ribanc gladiátornak öltöztek. A szemük rózsaszín fényű, amitől mindig a hideg rázott. És ott vihogtak mögöttem azzal a tipikus nevetéssel, ami azt üzeni, hogy "tudod, hogy mi voltunk, de mi mégis olyan hülyének nézünk, hogy szerintünk egy kis nevetés elpalástolja".
- Mit cincogtok, ribancok? - csaptam a padjukra.
A két nebáncsvirág eltátotta a száját, hogy én, mint új csaj, hogy mertem nekik beszólni. Kiara beszélt rá a sulira, mondván: tök jó buli lesz! És én átkoztam magam, amiért bedőltem ennek. Egy hete kezdtem és ez a két kis ribizli már többször is gúnyolódás tárgyává tett.
- Hallottad, hogy szólt hozzánk ez a senkiházi, Jane? - szólt az egyik.
A tűzvörös rúzzsal úgy kimázolta a száját, hogy még egy eleven állat is hozzáragadna. A Jane névre hallgató iker felém fordult és rágózve végigmért, majd gúnyos mosolyra húzta a száját. Az ő száján olyan árnyalatú rémség volt, ami leginkább az alvadt vérre emlékeztetett.
- Igen, June. Hallottam - húzta fel az orrát Ms. Alvadt Vér.
Az általános zsivaj elhalt, mindenki minket figyelt. De én nem nagyon zavartattam magamat. Egy-két rosszalló tekintet nem változtat semmit. Úgyis mindenki utál, nem? A lényeg, hogy van egy barátnőm, aki támogat. Jane úgy cuppogott, hogy azt hittem, visítva rohanok ki a világból ettől a hangtól. Közben June a hajamhoz nyúlt.
- Mit csinálsz, ember?! - ütöttem el a kezét.
- A hajad olyan száraz, akár egy szénaboglya. Meg olyan kócos is - vihogtak össze.
- Nektek van döglött macska a hajatokban és rajtam röhögtök?! - már ütöttem volna meg, mikor Kiara visszarántja a karom.
Dühösen meredtem rá, majd a tekintetem a háta mögé kalandozott. Ott volt az egyik tanárnő, történetesen a Frankeinsten módjára összevarrt lénytan tanárunk. Morogva engedtem le a kezemet.
- Egyszer gondoskodom róla, hogy titeket is össze kelljen varrni! - sziszegtem az ikerlányoknak.
- Tanárnő, fenyeget bennünket! - sivított Jane vagy June, mind kettőnek olyan ribancos hangja van, amitől nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek kínomban.
- Drana Sroza! - szólt rám a tanárnő villámló tekintettel.
Nem elég, hogy közröhej tárgyává tettek, ez a laboratóriumi kísérlet (más néven a tanárnő) még a nevemet sem tudja kiejteni normálisan. Azt mondja, hogy Shoza. Mi vagyok én, francia?!
- Tanárnő... Az Sroza. Kiejteni sz és r betűvel kell. Ért engem?! - már majdnem ordítottam szerencsétlennel.
Kiara is tudja, hogy milyen érzékeny vagyok a nevemre. Először ő is hibásan ejtette ki.
- És még felesel is?! - elvörösödött a tanárnő egyébként holtsápadt bőre. Még púdert sem rakott fel. Pedig ráférne egy egész malterlapátnyi. - Irány az igazgatói!
Morogva és egy szó nélkül hagytam el a tantermet. Még mielőtt becsuktam az ajtót, hallottam a tanárnő hangját, ahogy Kiarához beszélt.
- Nevelje meg a kis barátnőjét! A maga ajánlása nélkül soha nem juthatott volna be ebbe az intézménybe, ezt maga is tudja, kisasszony! - krákogta.
Dühösen csaptam be az ajtót. A lábam automatikusan a vénség irodájához vitt. Ezt a vén kéjencet csak a fiatal lányok és a kertészkedés érdekelte. A kedvenc tevékenysége az volt, hogy nézte, ahogy a lányok a suli kertjében, lehajolva virágot ültettek. Akkor egészen felragyogott az arca.
Grimaszolva léptem be az ajtón és szó nélkül levágtam magamat az egyik székbe. Még az sem tűnt fel, hogy nemcsak én és a diri voltunk bent.
- Sroza, nem látja, hogy dolgunk van a két fiatalemberrel? - szólt hozzám ingerülten a diri.
- Hányszor mondjam el még magának, hogy Drana a keresztnevem?! - néztem rá dühösen az öregre. - És engem most küldtek, így most jöttem.
Ránéztem a közvetlenül mellettem ülő fiúkra. Majdnem az egyiknek az ölébe huppantam le. Az új fiúk egészen helyesek voltak. Úgy tűnik, ezúttal Franciska tanárnő egészen jól időzítette az esetleges büntetésem kiszabatását az igazgatóval.
- Sziasztok, fiúk! - intettem egyet faarccal. - Zavarlak titeket?
- Egyáltalán nem - rázták a fejüket.
Elégedett képpel visszafordultam a dirihez, aki már az orrnyergét dörzsölgette.
- Akkor ha már nem zavarok senkit, gyorsan megállapodhatnánk a büntetésemben? - ajánlottam fel, miközben enyhén előredőltem. - Aztán eltűnök innen és addig tracspartizhat a srácokkal, ameddig jól esik.
Az egyik visszafojtott egy röhögést. Pont az, aki közvetlenül mellettem volt.
- Már megszokhattam volna a tiszteletlenségét, tekintve hogy ezalatt az egy hét alatt többet ült az irodámban, mint órán - fogta a fejét. - Már nem tudok mit adni. Az összes terem ragyog, egy falrajz sincsen már, amit ne takarított volna le...
- Mozgassa meg a fantáziáját, mert Franciska tanárnő nagyon büntetésben akar látni... - dőltem hátra, ölbe tett kezekkel.
A fiúk úgy kapkodták közöttünk a tekintetüket, mintha teniszmeccset néztek volna.
- Legalább tegyen úgy, mintha megbánta volna - szólt unott hangon a vénség.
- Sajnálom, uram, de nekem nem asztalom a hazudozás. Erre inkább kérje meg Janet és Junet, mivel ők kezdték az egészet - fejtettem ki.
- Értékelem az őszinteségét - temette a két kezébe az arcát. - Akkor legyen az a büntetése, hogy körbevezeti két új diákunkat a délután folyamán az intézményünkben, illetve a városunkban.
- Játsszak bébiszittert? - néztem a tanácstalanul ülő két fiú felé. - Nem hiszem, hogy eltévednének. Bármelyik csini lány boldogan útba tudja igazítani őket - végigmértem őket, két démon.
A 10-es dögösségi skálán egy 9-est érdemeltek. Legalábbis nálam. Lehet, hogy más lány már régen azért könyörgött volna, hogy nézzenek rá. A démonokon belüli fajtájukat nem tudtam megállapítani, de azt határozottan éreztem, hogy a rangbeli különbség elég nagy kettejük között. A mellettem ülő volt a gyengébb. Ez nagyon érdekes...
- Ennyire azért ne repess az örömtől... - forgatta meg a szemeit a tőlem távolabb lévő.
- Igazgató úr, nem fogok csapkodva tiltakozni, mert tudom, hogy az nem számítana magának semmit a hangzavar - újra az öregre pillantottam, miközben magamban hozzátettem: mert már olyan vén, hogy alig hall valamit. - De ezen a délutánon lövészetem lesz. Nem lehetne máskorra átrakni ezt a kis idegenvezetést?
- Nem hal bele, ha kihagy egy órát. Attól még lépést tud majd tartani a többiekkel. Gondolom, hogy nem amatőr már és a társai majd segítenek pótolni a lemaradást - lökte a diri.
- Nem én tanulom a lövészetet. Én tanítom - szóltam közbe. - Angie pedig kinyír, ha ismét ráhagyom a műszakot.
- Rendben, akkor holnap - bólintott nehéz fejjel a diri. - Menjen vissza az órára és szégyellje magát.
Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.
- Maga pedig élvezze a kilátást az ablakából, negyedik órában - szóltam vissza, a vénségnek háttal, miközben a kezem a kilincsen volt. - Kapálás lesz, a lányok pedig csak rövid sortokat hoztak!
- HÚZZON KIFELÉ! - ordított, én pedig gyorsan kisprinteltem az irodából.
Hallottam a puffanást az ajtó túloldaláról. Utánam hajított egy dossziét? Vigyorra húztam a szám, mentem vissza órára. Ha ezt Kiarának elmesélem...
Lehuppantam a helyemre, miközben a tanárnő szentségelt. Felvettem a jól ismert pókerarcomat, de tudtam, hogy Kiara átlátott  a szitán. A szám sarkába felkúszott egy sejtelmes mosoly. Kiara némán rákérdezett a dolog miértjére, de én elmutogattam neki, hogy majd szünetben elmesélem neki. Ő csak bólintott és szinte éreztem a belőle áradó kíváncsiságot.
- Gyerünk, mondd el! - ragadta meg a karomat abban a pillanatban, ahogy a füstölgő és összevarrt tanárnő elhagyta a termet.
- Itt túl sok a kíváncsi fül - intettem a fejemmel észrevétlenül a mögöttünk ülő ikrek felé. - Menjünk ki az udvarra!
Mindketten felálltunk és megcéloztuk a tanterem ajtaját. Amilyen gyorsan csak tudtunk, kijöttünk a suli hatalmas udvarára. Egy csendesebb sarkon a barátnőm felé fordultam csillogó tekintettel.
- Dögös pasik a láthatáron! - a hatás kedvéért megringattam a csípőmet. - A dögösségi skálán nekem egy erős 9-est érdemelnek! De lehet, hogy felső nélkül megütnék a 10-est!